20. rész ~Valami baj van?

<3 3 komi után rész:D bocsi, hogy rohanok:$ ez az utolsó nagy ugrás, mert lassan a végére érünk:) mostantól lelassulok egy kicsit:* köszönöm:) <3

  -  Gracie! - kiabálok. - Add vissza! Most! - szaladok utána, mint valami hülye. Majdnem minden reggel ez megy. - Állj már meg! - egy szál törölközőben futok a kutya után. Ez mindennapos, de tényleg. Aztán szokás szerint neki megyek Justinnak.
  -  Cica, mit csináltok már megint? - néz rajtam végig. Majd perverzül elmosolyodik. Nem is mosolyog... Vigyorog.
  -  Már megint kivitte a ruhákat a szobából... - kezdem, de Justin, mint mindig, most is nevetni kezd. - Nem vicces!
  -  De! - röhög továbbra is. Megütöm a karját, majd megfordulok, hogy Gracie után menjek. A törölközőt erősen fogom magam előtt. Justin rácsap a fenekemre.
  -  Perverz! - fordulok vissza nevetve, majd felveszem a földről a melltartóm, amit Gracie ejtett el, majd a kutya keresésére indulok. Reménykedek, hogy nem vitte ki a kertbe. Mert a múltkor nem volt vicces.
   Mióta megvan a kutya, sok dolog megváltozott, de leginkább Justin. Komolyan. Egy ágyban kell aludnunk Gracie-vel és lassan többet beszélget vele, mint velem.
   Pár perccel később, lent ülünk a kanapén. Gracie az ölemben alszik, Justin Twitterezik mellettem. A TV-ben valami gagyi film megy. Nem is figyelünk rá. Háttérzajnak tökéletes. A kutyát simogatom.
  -  Ilyenkor a legaranyosabb.
  -  Mert? - néz fel Justin.
  -  Mert ilyenkor csendben van.
  -  Olyan, mint te! - vágja rá.
  -  Hé! - nevetek fel és megdobom az egyik párnával.
  -  Elviszem, megsétáltatom, ha felébredt, jössz te is? - fordulok Justin felé.
  -  Ühüm - bólint unottan és zsebre vágja a telefonját.
   Egy kicsivel később felveszem a piros Vans-em, egy szintén piros trikót és a farmer shortomat.
  -  Mehetünk - tolom fel a fekete Ray Ban-em a fejemre. Kezemben a póráz, amit Gracie nyakörvébe akasztok. Már ha sikerül elkapnom.
  -  Oké - mosolyog, majd becsukja magunk mögött az ajtót. Én pedig nagynehezen felszerelem a kutyára a pórázt.
   A májusi meleg arcon csap, mikor kilépek az utcára. A levegő páratartalma valahol az egekben. Amint kiérünk, Gracie megkergül.
  -  Hé! - szólok rá, mire abbahagyja a farka kergetését és a csaholást. Helyette csendben ül.
   Inkább Justin kényezteti, én nevelem. Ez van. De rám hallgat (bár nem mindig...), Justinra annál ritkábban. (Soha!) Egyébként nagyon rossz kutya. De komolyan. Elcsórta az asztalról a mogyoróvajas, lekváros szendvicsem. Megette az egyik cipőm, persze kiakadtam. Justin azt mondta, hogy nyugodjak meg, de én jól leordítottam szegény kutya fejét. Azóta nem csinálja. De rendszeresen lopkodja el a ruháimat, vagy eszi meg a WC-papírt. Szétszedi a leveleket, amiket a postás hoz, mindent lenyel. Rosszabb, mint egy gyerek. De komolyan!
  -  Part? - néz felém mosolyogva Justin, mire kizökkenek a gondolatmenetemből.
  -  Menjünk - vágom rá. Lassan elindulunk. Egyik kezemmel Justin kezét fogom, a másikkal a kutya piros pórázát.
  -  Olyan, mintha két gyerekem lenne - mondom boldogan. Arcom a nap felé fordítom és próbálok minél több D-vitamint magamba szívni.
  -  Ki a második? - kérdez viszza, mire egy jelentősségteljes pillantást küldök felé. - Nem is vagyok gyerek! - vágja be a durcát, mikor leesik neki. Erre felnevetek.
  -  Te? Mint egy gyerek? Ugyan! Micsoda hülyeség! - vihogok cinizmussal teli hangon.
  -  Jól van na! De a gyerekek kedvence a csokifagyi... Én nem szeretem a csokifagyit...
  -  Nem vagy ember! - vágom rá, mire felnevet.
  -  De gyerek se! - arcára győztes vigyor ül.
  -  Tudod mit? Menjünk, vegyünk fagyit! - rántom vissza a kutyát az úttestről, mielőtt kivasalja valami.
  -  Rendben! - mosolyog Justin, majd ismét megfogja a kezem és átmegyünk a zebrán.
   A tengerparton alig vannak. Mármint az átlaghoz képest. Sokkal többen szoktak lenni. Leülök a homokba. Mosolyogva hunyom le a szemem és fordítom arcom a nap felé. Justin és Gracie a tengerben játszanak. Nagyon aranyosak. Nem bántam meg, hogy akkor megvettem Gracie-t Justin-nak karácsonyra. Mintha ezer éve lett volna. Állítólag a kutya az ember legjobb barátja. Persze Justin állapota az első találkozásunk óta rengeteget javult. De a legjelentősebb tényező Gracie volt és azt hiszem, hogy én.
Mostanában nem kiabál, nyugodt és sokat mosolyog. Legutóbb, mikor találkoztam Pattie-vel, megjegyezte, hogy nagyon megváltozott. Jó irányba. Egyet értettem vele. Örültem, hogy  nem csak én vettem észre. Elmúltak az állandó és váratlan hangulatváltozásai. Sokkal nyitottabb.
   A következő pillanatban Justin szalad ki hozzám a vízből, mögötte Gracie, aki lassan már a térdemig is ér. Lefekszenek mellém a homokba.
  -  Jó a víz? - kérdezem halkan.
  -  Gyere, nézd meg! - kacsint vigyorogva. Már épp emelne fel a földről, hogy bedobjon a hideg (szerinte meleg) tengerbe, mikor megcsörren a telefonom. Marie az. Mielőtt eljöttünk, hívott. Beszéltünk egy csomót. Nem tudom mit akarhat.
  -  Na hali! Mondja hölgyem! - szólok bele vidáman, majd elhessegetem Justint, aki megint fel akar emelni, majd inkább játszani kezd a kutyával. Észre veszem, hogy egy csapat paparazzi indult el felénk. - Justin! - szólok neki, majd biccentek. Veszi a lapot. Felállok, ő pedig felkapja Gracie-t a hóna alá, majd sietős léptekkel elindulunk. Nem akarunk balhét. Justin rég verekedett utoljára.
  -  Alicia! - hallom Marie kétségbeesett hangját. Egy pillanatra lefagyok. Nem tetszik ez nekem...
  -  Valami baj van? - váltok egyből komolyra.
  -  Áh... - nyögi. Kezd nagyon megijeszteni. De tényleg.
  -  Mondd már el! - kezd eldurrani az agyam.
  -  Bob elutazott Miami-ba, csak csütörtökön jön haza.
  -  Igen, és? - sürgetem. Hallom hátulról a fényképezőgépek kattogását.
  -  Jaj! - szisszen fel.
  -  Marie!
  -  Alicia...
  -  Mi van már? - csattanok fel kétségbeesve.
  -  Azt hiszem... Azt hiszem, hogy mindjárt szülni fogok!