25. rész ~Surprise! Oh shit...

Minél több a komi, annál hosszabb a rész:) <3

   Oké. Azt hittem, hogy nem érhet ma már több meglepetés. De nagyon nagyot tévedtem.
   Reggel arra ébredek, hogy rosszul vagyok. Ez nem újdonság. Az utóbbi időben ez gyakran előfordul reggelente.
   Gyorsan bekapok egy müzliszeletet, hátha javít valamit a helyzeten, de csak rosszabb lesz. A WC felé veszem az irányt, de csak a mosdókagylóig érek el. Sugárba belehányok. Jó, ez így elég gusztustalan. Gyorsan megmosom az arcom, majd lezuhanyzok. Még a boltban vettem egy terhességi tesztet. Csak kíváncsiságból. Eszembe is jut.
   Magamra kapok valami ruhát és ledőlök a kanapéra. Aztán felhívom Marie-t.
  -  Hahó! - szól bele álmosan.
  -  Szia! Felébresztettelek? - kérdezem idegesen.
  -  Hát... Ami azt illeti... Igen - vallja be.
  -  Ne haragudj... Csak... - kezdem, majd felsóhajtok.
  -  Csak? - kérdez vissza türelmetlenül.
  -  Valami nincs rendben velem - pislogok.
  -  Ezt hogy érted?
  -  Sze-szerintem - dadogok - terhes vagyok.
  -  Hogy mi? - sikoltja.
  -  Nyugi!
  -  Ez biztos? - fogja vissza magát.
  -  Itt van a kezemben a teszt. Hát... Nagyon úgy tűnik - suttogok.
  -  Szent szar!
  -  Nyugodj már le! - nevetek fel.
  -  Justin-nak elmondtad már? - kérdezi izgatottan, mire lefagy az arcomról a mosoly.
  -  Nem... Nagyon... Beszélgetünk... - nyögöm ki.
  -  Mi van? Ezt hogy érted?
  -  Haza repült... - suttogom szomorúan.
  -  Na, mi történt? - kérdezi Marie meglepetten, én pedig felsóhajtok.
   Elmesélem neki a rövidke történetem. Nem szólal meg, nem köt bele, nem nevet ki. Egyszerűen meghallgat. Én pedig csak mondom.
  -  Értem - sóhajt fel csalódottan. - Ez gáz!
  -  Az... - fejezem ki egyetértésem.
  -  Pedig olyan szép pár voltatok...
  -  Nem szakítottunk, csak van egy kisebb mosolyszünetünk - vágom rá gyorsan és hevesen.
  -  Oké! - adja meg magát egyből. - A baba...?
  -  A baba érkezéséig még van egy csomó időnk. Addigra minden rendbe jön - mondom határozottan.
  -  Szóval nen haragszol Justin-ra, amiért... Ömm...
  -  Megcsalt? - emelem fel a bal szemöldököm.
  -  Mondjuk...
  -  Ennek még u... - kezdem, de a telefonom pittyegni kezd. Jelzi, hogy van egy bejövőm. - Mindjárt visszahívlak! - hadarom Marie-nek, majd fogadom a másikat.
  -  Haló! - szól bele egy számomra teljesen ismeretlen hang.
  -  Ki beszél? - kérdezek vissza reflexből.
  -  Alicia, ugye? - hallom a halk hangot.
  -  Igen - mondom zavartan -, de csupán az a kérdés, hogy kivel beszélek - mondom lassan, elgondolkodva.
  -  Selena vagyok - kezdi, mire hitetlenül felnevetek.
  -  Na, gyerekek! Hol a kandikamera? - pislogok körbe.
  -  Ne, légyszi. Hallgass meg, kérlek! - mondja halkan, egy nagyon pici könyörgéssel magas hangjában.
  -  Mit akarsz? - sóhajtok nem túl kedvesen. Selena egy ideig hallgat, majd ismét megszólal:
  -  Az SMS-t félre küldtem! Nem Justin-nak akartam! Nem is tudom, hogy mikor beszéltünk utoljára, vagy hogy mikor találkoztunk. Gondolj bele! Éjszaka lopakodott volna ki hozzám? Mert a nap minden percét veled töltötte! - mondja hevesen, mire átgondolom a hallottakat. Igaza van.
  -  De gyanítom, hogy most beszéltetek... - suttogom alig hallhatóan.
  -  Igen, mert felhívott, hogy mi ez az üzenet! Bárki életére meg mernék esküdni, hogy nem neki akartam küldeni azt a szaros SMS-t! - csattan fel ingerülten. Veszek egy mély levegőt, mert megint hányingerem lett.
  -  Miért hívtál fel? - kérdezem kicsit kedvesebben. Selena hangja is megenyhül, mikor válaszol.
  -  Mert Justin a barátom. Tudom, hogy szeret téged! Ha nekem is sikerül boldogulnom, akkor neki is kell. Persze, előfordulhat, hogy szükség van a segítségemre, de állok rendelkezésre - mondja érthetően.
  -  Fel kell hívnom Justin-t... - motyogom inkább magamnak, mint Selena-nak.
  -  Bizony, fel! - ért velem egyet rögtön.
  -  Selena... Ööö... Köszönöm - bököm ki nagynehezen.
  -  Alicia, nincs mit! Na, szia! - búcsúzik. Hallom a hangján, hogy mosolyog.
  -  Szia - sóhajtom, majd kinyomom. Eldőlök a kanapén és sóhajtok egy hatalmasat. Utána nem is kell több. Ismét magam elé veszem a telefonom és hívom Justin-t. Kicseng... Aztán...
  -  Igen? - szól bele álmosan.
  -  Justin - suttogok megkönnyebbülten.
  -  Allie! - szalad ki mindenféle álmosság a hangjából.
  -  Én vagyok... - bólintok halványan mosolyogva. - Nézd, én... Sajnálom - kezdem, de a következő pillanatban kivágódik a lakosztály ajtaja és... És Justin jelenik meg előttem, teljes életnagyságban. - Justin! - pattanok fel, majd odalépek hozzá és megölelem.
  -  Szia Cica! - suttogja mosolyogva a fülembe, majd megcsókol.
  -  Várjunk csak... Te...?
  -  Végig melletted voltam - mosolyodik el zavartan.
  -  Mármint? - kérdezek vissza értetlenül.
  -  A szomszéd lakosztályban!
  -  Hogy mi? - lépek hátrébb.
  -  Izé... Nem akartalak itt hagyni - mondja halkan, de idegesen.
  -  Szóval egész végig itt voltál? - háborodok fel és megfogom a hozzám legközelebb levő tárgyat, ami ezesetben egy párna, és hozzá vágom. Justin elkapja, mielőtt a gyomrának csapódna, majd félre dobja. Felnevet és megölel.
  -  Megígértem, hogy sosem hagylak el, igaz, vagy nem igaz?
  -  Igaz - sóhajtok megadóan, majd a vállába fúrom a fejem.