26. rész ~Just One Last Time

Gyerekek! <3 köszönöm szépen! Amint megvannak a komik, rakom is fel az új részt, mert megsúgom, előre írok:$ nézzük, hogy meglesz-e, 5komi után kövi:*
Leiner Laurásan: #szeretemazolvasóimat

  -  Be kellene menni a kórházba. Marie-t ma engedik ki - lépek hátrébb.
  -  Rendben - mosolyodik el.
  -  Akkor... - kapom fel villámsebességgel a terhességi tesztet.
  -  Az mi? - dermed meg Justin egy pillanatra.
  -  Ummm... Toll! - mosolyodok el zavartan.
  -  Allie! Azt kérdeztem, hogy mi az! - lép közelebb. Sóhajtok, majd a kezébe nyomom a tesztet. Elveszi, de még csak egy pillantást sem vet rá.
  -  Nézd meg! - mondom egyből. Félmosolyra húzza a száját, (amitől kapok egy kisebb infarktust), majd a tesztre pillant. Teljesen lefagy. Egy ideig csak nézi, majd kerek szemekkel rám bámul. Kiesik a kezéből a teszt, a csattanás fülsüketítően hangzik a beállt, már majdnem kínos csendben. - Justin? - kérdem félve. Szerintem sokkot kapott. Megrökönyödve néz rám. Lehunyja a szemét, majd felsóhajt. A következő pillanatban elém lép és megölel. Felemel a földről, majd megpörget.
  -  Istenem! - ennyit suttog a fülembe. Hangja olyan örömteli, hogy ennyi is bőven megfelel.
  -  Örülsz neki? - kérdezem halkan, miután letesz a földre.
  -  Ezt komolyan kérdezed? - pislog kerek szemekkel. - Apa leszek! Apa! - kiabálja, mire nevetve befogom a száját. Itt még a falnak is füle van.
  -  Ha kisfiú, akkor Daniel, ha...
  -  Kislány, akkor Lena - fejezi be helyettem. Ezek szerint nem csak nekem voltak terveim.
  -  Na, menjünk Marie-hez - mosolyodok el.
  -  Rendben - nevet fel izgatottan, majd megcsókol. Még az ajkainak is boldogság és szeretet íze van.
   Lifttel megyünk le. Megint valami kegyetlen szar zene szól.
  -  A liftekben mindig olyan gagyi zene szól - pislogok a hangszóróra. A következő pillanatban elindul a Baby.
  -  Kösz - nevet fel Justin, aztán teljesen egyszerre kezdünk el énekelni. Sajnos nem tudjuk végig hallgatni, mert leérünk a földszintre. Csalódottan szállunk, majd reflex szerűen megfogjuk egymás kezét.
  -  Akkor... - kezdem lassan.
  -  Hiszel nekem? - vág a szavamba. Nem mondok semmit, ezért folytatja. - Semmi közöm ahhoz a nőszemélyhez! Persze, barátok vagyunk, de semmi több. Szeretném elfelejteni! Csak téged szeretlek, hülye gyerek! - néz rám kétségbeesve.
  -  Én is szeretlek! - nézek rá mosolyogva. Már éppen lehajol, mikor hirtelen valaki Justin nevét sikítja. Egyszerre kapjuk a fejünket a rajongók felé, akik kegyetlen sebességgel közelednek.
  -  Akkor most csinálunk néhány képet, majd szépen lassan elmegyünk - karol belém egy cseppnyi idegességgel a hangjában.
  -  Rendben - motyogom zavartan.
   Hirtelen odaérnek hozzánk. Én megpróbálok hátrébb menni, de Justin szorítja a karomat. A gyomrom görcsbe rándul és tudom, hogy másodperceken belül hányni fogok. Justin is észre veszi. Megfordulok, hogy senkit ne találjak el, majd a kukába hányok. Csend lesz, amit a telefonom csörgése zavar meg.
  -  Igen? - szólok bele suttogva.
  -  Akkor ma bejöttök összepakolni velem? - csacsog vidáman Marie.
  -  Be - nyögöm halkan.
  -  Hé, csaj! Minden oké? - kérdezi idegesen.
  -  Hmm... Egy kicsit rosszkor hívtál - mosolyodok el halványan. A többiek kezdenek eltűnni, miután megkapták a közös képüket.
  -  Miért? - kérdezi aggódva.
  -  Most pakoltam ki a reggelim - fogalmazok finoman.
  -  Aha! Justin-nal mi van?
  -  Itt áll mellettem. Nem is repült haza... - nevetek fel.
  -  Akkor jó! - hallom a hangján, hogy mosolyog.
  -  Na! Akkor mindjárt ott vagyunk, szia!
  -  Szia - köszön, majd kinyom. Felsóhajtok, majd a most már egyedül álldogáló Justin felé fordulok.
  -  Kórház? - nyújtja felém a kezét.
  -  Kórház - bólintok, majd ujjaim az övéibe kulcsolom.
   -  Ennyi? - söprök ki egy kósza tincset a szememből, miután beraktam az utolsó könyvet a táskába.
  -  Ennyi - mosolyodik el Marie. Felsóhajtok, majd becipzározom és Bob kezébe nyomom, aki fintorogva felnyög.
  -  Te vagy a férje! - nevetek fel, majd megfogom Justin kezét. A lépcsőn lefelé jövet Marie-t megállítja egy orvos, majd beszélgetni kezdenek.
  -  8 hónap és mi is ilyen helyzetben leszünk, csak nem itt - fordulok Justin felé, akinek a szemén izgatottságot látok.
  -  Bizony - vigyorodik el, majd nyom egy gyors puszit a számra, mert Marie ismét becsatlakozik hozzánk.
   Lent beszállunk Bob kocsijába. Mi hároman, Justin-nal és Kelly-vel hátra kerülünk. Én ülök középen.
  -  Mikor megyünk haza? - pillantok a telefonom kijelzőjére, hogy megnézzem a pontos dátumot.
  -  Felhívom Scooter-t, hogy kerítse elő nekünk a gépet - pötyög a telefonján, majd telefonálni kezd. Mosolyogva nézem, ahogy magyarázni kezd. Én csak felveszem a fülhallgatóm, majd az ablak felé fordulok. A gondolataim messze járnak. Nagyon messze. Gracie-re gondolok. Nagyon régen láttan utoljára. Kezd hiányozni. Elő is veszem a telefonom, majd hívni kezdem Claire-t.
  -  Szia! - szól bele boldogan.
  -  Hali! - köszönök mosolyogva. - Hogy vagyunk?
  -  Jól, egész jól! Mikor jöttök? - kérdezi lassan.
  -  Ma este - bólintok, miután Justin leadta az infót.
  -  Rendben, akkor este találkozunk! Szia!
  -  Szia! - mosolygok, majd kinyomom.
  -  Itt is vagyunk! - szólal meg Bob, mire kiszállunk a kocsiból.
  -  Köszönünk mindent! - kezdi a búcsúzkodást Marie.
  -  Ugyan - legyintünk egyszerre Justin-nal, majd felnevetünk.
  -  Tényleg! - erősködik a barátnőm, de én csak megölelem. Bob-nak adok két puszit, majd visszaülnek a kocsiba.
  -  Hamarosan találkozunk! - integet Justin, amit nem tudok mire vélni. Marie izgatottan kacsint egyet, majd dob nekem néhány puszit, aztán elhajtanak.
   Furán Justin-ra nézek, aki megragadja a kezem és befelé húz.
  -  Ez mi volt ez? - pislogok.
  -  Micsoda? - fordul felém értetlenül, mire legyintek.
   Beszállunk a liftbe, ahol megint valami szar szám megy.
  -  Ezt nem hiszem el - fintorgok, mire Justin felnevet. Én sem bírom sokáig. Röhögve szállunk ki a liftből, majd bemegyünk a lakosztályba.
  -  Akkor ez az utolsó napunk? - sóhajtok, majd körül nézek.
  -  Utolsó? - néz rám Justin furán. - Biztos visszajövünk még - lép hozzám és ölel át szorosan.
   Nem szólaltam meg, mert rossz érzés kerített a hatalmába. Tudtam, hogy többet nem jövök vele Párizsba. Tudtam és éreztem.