27. rész ~Itt vagyok! A szemem nyitva!

Köszi a komikat<3 :$ :D 5után rész*-*

   A repülőn meleg van. Justin a MacBook-jával szórakozik, én viszont alvás közeli állapotba kerülök, majd el is alszok.
   Egy tisztáson ébredtem. Körülöttem erdő és színes virágok.
   -  Allie! - kiabált Kelly valahonnan a fák közül, mire azonnal felpattantam.
  -  Kelly - válaszoltam egyből, de nem hallotta. Ezt onnan vettem, hogy továbbra is a nevemet ordította.
  -  Alicia! Gyere ide! Nyisd ki a szemed!
  -  Itt vagyok! A szemem nyitva! Kelly! - kiabáltam kétségbeesve, majd elindultam a fák sűrűje felé.
  -  Ne! - sikítja a húgom, majd egy lövés hallatszott.
  -  Kelly! - ordítom, majd szaladni kezdek.
   Mikor felriadok, alig kapok levegőt.
  -  Hé! Kicsim! - teszi félre a gépet Justin. - Mi a baj? - fordít szembe magával. Egyenesen a szemembe néz. Az övéiből sugárzik a meleg, a biztonság és a nyugalom, míg az enyémek kidüllednek és segítségért könyörögnek. - Allie! Cica! Mi baj van? - rázza a vállam kétségbeesve. Nem válaszolok, hanem egyszerűen sírni kezdek. Justin sóhajt és magához húz. Megölelem, attól félek, hogy széttépem a pólóját, úgy markolom. Nyugodtan duruzsol a fűlembe és a hátamat simogatja, amitől szépen lassan lecsillapodok, majd ismét elalszok.
   Valaki simogatja az arcom. Elmosolyodok, mikor kinyitom a szemem.
  -  Cica, itthon vagyunk - nyom egy puszit a homlokomra.
  -  Mennyi az idő? - keresem a telefonom.
  -  Este hat, itthoni idő szerint - nyomja a kezembe.
  -  Köszi - nyújtózkodok. Justin engem vizslat. Nem tudom, hogy miért. - Valami baj van? - kérdezem egy pillanatig ijedten, de megrázza a fejét.
  -  Nem, nincs - mosolyodik el, majd felém lép, hogy megcsókoljon. Elmosolyodok, majd átkarolom a nyakát. Ideges, érzem rajta. Valami nincs rendben.
   Írok egy SMS-t Calire-nek, hogy mindjárt megyünk a kutyáért, amire azonnal kapok is választ.
   Lekászálódunk a gépről, majd beszállunk Justin kocsijába. Igyekszem nyitva tartani a szemem.
  -  Emlékszel, hogy mi volt éjjel? - dobol mutatóujjával a kormányon, miközben arra vár, hogy a lámpa zöldre, vagy legalább sárgára váltson.
  -  Rosszat álmodtam - ráncolom a szemöldököm. Nem emlékszem az álmomra. Pedig sejtettem a következő kérdést:
  -  Mit álmodtál? - lép a gázra, mikor a lámpa vált.
  -  Nem tudom - fordulok felé. - Nem emlékszek rá! - nézen az arcát.
  -  Biztos? - pillant rám.
  -  Biztos - bólintok, majd a kilincsért nyúlok, mert megállunk Claire-ék előtt. - Sietek mosolyodok el, majd nyomok egy puszit a szájára.
   Felsietek a lépcsőn, majd kopogok. Claire gyorsan ajtót nyit.
  -  Szia! - mosolyodik el, majd megölel. A következő pillanatban valaki nekimegy a lábamnak.
  -  Gracie! - sikítom boldogan. Mikor meghallja a hangom, ugatni kezd. Leguggolok, majd megdögönyözöm. - Hát szia kutyaaa! - vakargatom a nevetve a hasát. Pár másodperccel később felállok. - Nagyon szépen köszönöm!
  -  Ugyan - legyint pontosan ugyanúgy, mint Justin és én Párizsban. A kezembe nyomja a kutya cuccait. - Nincs semmi - mosolyog.
  -  Na, tényleg nagyon hálás vagyok! - nyomok egy kis csomagot a kezébe, amit még kint vettem neki. - Szia! - mosolyodok el, majd kimegyek.
   Sarkamban Gracie szaladgál. Kinyitom a kocsiajtót, ő pedig beugrik.
  -  Kutyaaaaa! - ordítja el magát Justin, majd rendesen legyilkolja a kutyát. Mosolyogva ültetem le Gracie-t a lábamhoz.
   Haza megyünk. Mikor belépek a házba, megnyugszom. Rájövök, hogy vége a hétnek és minden visszatér a normális kerékvágásba, mert már nagyon hiányoznak a békés és unalmas mindennapok.
  -  Na, mizu Cica? - teszi le mellém a bőröndöt Justin, majd megölel. Az illata egyből megnyugtat, mint általában.
  -  Semmi... Semmi új - mosolyodok el, majd megcsókolom. Most már nyugodt vagyok. De még mindig furcsa. Tudom, hogy valami nem oké.
   Fent az emeleten, minden úgy van, ahogy hagytuk. Éppen visszamennék Justin-hoz, mikor hirtelen rosszul leszek és megint kidobom a taccsot.
  -  Cica? - jelenik meg Justin az ajtóban.
  -  Nem érzem jól magam - fintorgok, majd leülök az ágyra.
  -  Akkor aludj - mosolyodik el. Lefektet, majd mellém fekszik. Odabújok hozzá, részben azért, mert hirtelen nagyon fázni kezdek.
  -  Jó éjt - suttogom.
  -  Neked is, Kicsim! - hallom a hangján, hogy mosolyog. Sóhajtok egyet, arcomat a nyakába fúrom, majd hagyom, hogy beszippantson a sötétség.