~Epilógus

De csak mert ennyire szeretlek titeket*-* <3

   Szóval... Mikor az ember rájön, hogy hazugságban élt, kicsit magába zuhan. Olyankor bárki mondhat neki bármit, ő nem fog figyelni semmire. De egy kis csoda is elég hozzá. Egy kis csoda, hogy minden megoldódjon.
Az emberek nagy része, pedig csodára vár. De ha nem hiszünk a csodákban, mégis mit szeretnénk?
   Boldog voltam Justin-nal. Ezért is szerettem volna papírra vetni csöpögős történetünket.
   Engem álmodozónak neveltek. Mindig is el tudtam töprengeni a dolgokon és a bizonyos Mi lett volna, ha... feltételezés több ezer verzióján. Mi lett volna, ha nem esek kómába? Ha nem álmodom meg  ezt az egészet? Ha nem leszek szerelmes? A válasz egyértelmű. Most nem lehetnék végtelenül boldog.
   Az irodámban ülök és arra várok, hogy Shay ideérjen. Aranyos lány. A szülei elváltak, ő pedig öngyilkos akart lenni. Szuicid hajlam miatt nálam kötött ki. Csak öt évvel fiatalabb, mint én.
   Lassan nyolc hónapja, hogy magamhoz tértem. Justin azóta eljegyezte Selenát és boldog. Ennek örülök, tényleg.
   Néha álmodok. Néha egy-egy "emlék" jelenik meg előttem, amin akarva, akaratlanul is elmosolyodok. De nem bánok semmit, mert jó volt, mert minden egyes percét élveztem. Szóval miért bánnám?
   Kint szakad az eső. Ritkán vannak ilyen csúnya viharok, de remélem, hogy Shay gond nélkül ideér.
   Miközben írok, kopognak.
  -  Gyere! - mosolyodok el megkönnyebbülten, de aztán rájövök, hogy bezártam. - Jövök már! - pattanok fel. - Szia Sha... - kezdem, de elakadok a mondat felénél.
Egy velem egyidős, pimasz arckifejezésű fiú áll előttem.
  -  Alicia Green, jó helyen járok? - mutatja fel a kis cetlit, amin a nevem és az irodám száma olvasható. De én nem foglalkozok vele, csak dermedten állok és nézem. Tekintetemmel falom haját, ajkát, orra ívét, majd a szemét. Térdeim iszonyatosan remegni kezdenek. Soha nem gondoltam volna, hogy még találkozok vele. - Hahó! - integet a szemem előtt, mire megrázom a fejem.
  -  Igen, én vagyok. Mit keresel itt? - kérdezem teljesen lefagyva.
  -  Valamilyen... Caroline hívott, hogy... Találkozni akarsz velem, nos, itt vagyok!
  -  Kelly... - suttogom, lehunyt szemekkel, majd elmosolyodok. - Gyere beljebb - állok félre az útból, mert rájövök, hogy teljesen elbarikádoztam az ajtót. Biccent egyet, majd átlépi a küszöböt, én pedig úgy érzem magam, mint egy évvel ezelőtt.
   Justin helyet foglal az egyik széken, én pedig leülök vele szemben.
  -  Kényelmetlenek ezek a székek - fészkelődik, mire egy hatalmas gombóccal a torkomban felnevetek.
  -  Oké, Justin, szóval...? Miért vagy itt? - kérdezem suttogva. Próbálom legyűrni a percenként bevillanó emlékeket. Justin engem figyel.
  -  Azt mondták, hogy beszélni szeretnél velem - mondja, majd egy angyali mosollyal ajándékoz meg, amitől egy pillanatra megáll a szívem.
  -  Hát... Én nem rád számítottam - suttogom mosolyogva. - Hanem Shay-re.
  -  Ő kicsoda? - villantja meg a híres féloldalad mosolyát.
  -  Egy lány, akit kezelek... Nagyon aranyos - mondom zavartan.
  -  Elárulhatok neked valamit? Ez lehet, hogy nagyon furcsa lesz, de...
  -  Igen...? - hajolok kicsit előrébb.
  -  Szóval ez most kicsit érdekes lesz, de... Ismerlek - pillant fel a mondat végén, mire egy kicsit elfelejtek levegőt venni. - Mármint... Én... - keresi a szavakat. - Én... Szerepeltél az álmaiban. Minden egyes nap - kulcsolja össze kezeit maga előtt.
  -  Miféle álmok? - kérdezem remegő hangon.
  -  Hát... - aztán olyan dolgot tett, amire nem számítottam. Elpirult.
  -  Oké... Kérlek áruld el - könyörgök reményteli hangon.
  -  Miért érdekel ez téged ennyire?
  -  Mert... Mert... - felsóhajtok. - Kómában voltam több, mint hét hónapig és... Álmodtam - nézek zavartan az ölembe ejtett kezeimre.
  -  Velem? - kerekedik el a szeme.
  -  Veled - bólintok egy aprót. Döbbenet ül ki az arcára, ami nevetésre késztet. Nem arról vagyok híres, hogy visszatartom.
  -  Ne nevess, Allie! Ez komoly! - mikor kimondja a nevem, megdermedek. Honnan tudja...?
  -  Tényleg nem - bólintok. Egy pillanatra összezavarodok és hagyom, hogy az összes érzelmem kiüljön az arcomra, de aztán gyorsan el is tűntetem.
   Csendben nézzük egymást, majd megszólal:
  -  Mikor először veled álmodtam, ősz volt. Teljesen elhittem, hogy ez a valóság. Az álmok pedig folytatódtak és...és... Kerestelek, tudod? Minden egyes nap. Az összes velem szembe jövő, barna hajú lányt megnéztem, abban reménykedve, hogy ott vagy valahol. Hogy vársz rám. Aztán felhívtál... Tudom, hogy te voltál az. Nem akartam elhinni... Imádtam lefeküdni aludni, mert tudtam, hogy ott leszel... Aztán egyszer csak abbamaradtak az álmok... Nem voltál többet... Emlékszem, hogy az utolsó álmomban...
  -  Megkérted a kezem, gyorskaját ettünk a tetőn... - fejezem be helyette, mire kerek szemekkel mered rám.
  -  És elterveztem, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk - nézett rám utána egy édes mosollyal az arcán.
  -  Tudod, hogy milyen érzés volt felébredni? - szakad ki belőlem, mire kíváncsian figyel. Felállok és az ablakhoz lépek. - Soha nem voltam még olyan boldog... Soha, érted? Erre felébredek egy francia kórház közepén, majd a halottnak hitt húgom sírva a nyakamba borul, aztán bejön Jake, mint kiderült Dr. Ben és közlik velem, hogy álmodtam, hogy minden csak egy tetves álom volt... - hagyom, a könnyek végigcsorogjanak az arcomon.
  -  Nem tudom, hogy melyik a jobb... - suttogja a fülembe. Ajka súrolja a nyakam, amitől kiráz a hideg. Nem tudom, hogy mikor lépett mögém. - Hogy tudni, ezek csak álmok, vagy pedig elhinni, hogy valóság, majd visszatérni a kemény jelenbe - suttogja. Lehunyom a szemem, majd hagyom, hogy szembe fordítson magával, tekintetével az enyémet keresi. - De tudod - nyalja meg ajkait -, hiányoztál, Cica! - suttogja, majd megcsókol. Tényleg. Nem álmodom, nem is képzelődök, hanem ez a valóság. Egyből elönt az az ismerős érzés, majd elmosolyodok. Fogalma sincs, hogy mióta várok rá. Hajába túrok és a lehető legközelebb húzom magamhoz.
  -  Szeretlek, Justin!
  -  Én is téged, Cica! - motyogja. - Örökké és még annál is tovább! - suttogja mosolyogva. Én pedig boldog vagyok, végtelenül.
   Mint a mesékben, a herceg elnyerte a hercegnő kezét. Összeházasodtak, született egy csomó szép gyerekük, majd boldogan éltek, míg meg nem haltak!

Vége

30. rész ~This is the end...?

Éééés dobpergés*-* Utolsó rész:P
Hát... Idáig is eljutottunk. Szeretném megköszönni azoknak, akik olvastak, komiztak, hogy megtették! Szeretek mindenkit! Remélem nem csak én élveztem és tanultam ebből az egészből. Annyit szeretnék még mondani, hogy ez az utolsó rész és NEM LESZ TÖBB!
Akkor jó olvasást még egyszer utoljára, bébik! <3
Még egyszer köszönöm, szeretlek titeket! <3

   Mikor kinyitom a szemem, nem tudom, hogy hol vagyok. Egy fehér szobában, ahol mindennek fertőtlenítő és betadin szaga van. A fülemet irritálja valami csipogó hang. Velem szemben van egy ablak, amiből belátni a... a... a kórház kertjét...
   Lehunyom a szemem, majd ismét kinyitom, hátha otthon leszek Justin-nal. De nem nyert, mert még mindig a kemény ágyon fekszek egyedül.
   A következő pillanatban valaki a fülembe suttog franciául:
  -  Ne mozdulj!
Engedelmeskedek, majd ismét elnyom az álom.
   Mikor legközelebb magamhoz térek, megy a TV. Pont annyira hangos, hogy halljam. Az elejéről lemaradok, de aztán sikerül bekapcsolódnom.
...Bieber-nek és Selena Gomez-nek pedig sok sikert az esküvőhöz. Ha már a leánykérés ilyen romantikus volt, az eskü...
Kezdi a riporter, de valaki kikapcsolja a TV-t. Nem esik le, hogy van bent rajtam kívül még valaki. Most csakis a hírek foglalkoztatnak.
   Justin és Selena? Hol a vőlegényem? Hol van Gracie? Milyen eljegyzés? Kezdek megijedni.
   A nyakamhoz kapok, de csak a Kelly-től származó madarat találom ott. Az ujjamról is hiányzik a gyűrű, én pedig egyre jobban kétségbeesek.
  -  Justin! - suttogom.
  -  Allie! - hallom valaki hangját, mire megdermedek.
  -  K-Kelly? - pislogok döbbenten a felém görnyedő alak felé.
  -  Allie! - sikít fel, majd megölel. Annyira meg vagyok döbbenve, hogy nem ölelek vissza.
   Hol van Justin? Justin-t akarom... A hangját, a mosolyát, az illatát, JUSTIN-T!
  -  Szóljunk a dokinak, oké? - kérdezi Kelly könnyek csíkozta arccal, majd megnyom egy nagy piros gombot.
   Még csak megmukkani sem tudok.
  -  Hol van...? - kezdem, de nem tudom befejezni, mert megjelenik az orvos. - JAKE! - ordítok. Mert ő áll előttem teljes életnagyságban. Barna hajjal, kék szemmel, csábos mosollyal. Nyelek egy nagyot.
  -  Alicia, a nevem Dr. Ben - mosolyodik el, majd becsukja az ajtót. - Hogy van ma? - fogja a noteszát.
  -  Justin... - motyogom. Kelly-re nézek, aki értetlenül bámul rám.
  -  Ms. Green - néz rám Jake... Dr. Ben.
  -  Mi történik velem? Hol van Justin? Valaki mondja meg! - temetem az arcom a kezembe és érzem, hogy sírni kezdek.
  -  Allie... - szól közbe a húgom, de az orvos a mutatóujját feltartva félbeszakítja.
  -  Ki az a Justin? - fordul felém érdeklődve.
  -  A barátom, tegnap kérte meg a kezem. Gracie hol van? Én hol vagyok? Marie-vel mi van? - kérdezem összezavarodva és közben halkan szipogok.
   Kelly a padlót fixírozza, az orvos, pedig eltűnődve az állát vakargatja.
   Hirtelen kivágódik az ajtó és Marie vörös lokniai jelennek meg előttem.
  -  Marie! - sikkantok. Mikor meglát, elerednek a könnyei. Na... Én is örülök, de ennyire?
  -  Istenem! - szorít magához. Ismét elkezdem:
  -  Hol van Justin? Bob? Vagy ő Kelly-re vigyáz? - kérdezem, de ő csak értetlenül bámul rám.
  -  Te miről beszélsz? - lép hátrébb és vonja fel szemöldökét.
  -  Rám vigyáz? - szól közbe döbbenten Kelly.
  -  Nem, a kislányukra... - mondom egyre határozatlanabbul, mert Marie fura fejet vág. - A telefonomat... - kezdem, mire Kelly a kezembe nyomja. Először az SMS-eket nézem meg. Semmi, legalábbis Justin-tól. Aztán a névjegyzéket nyitom meg. Justin száma sincs meg. Nem baj, tudom fejből... Tudom fejből... Tárcsázom.
  -  Haló, ki beszél? - hallom a hangját, mire egyből megnyugszok.
  -  Istenem... Justin, hol vagy? - mosolyodok el megkönnyebbülten.
  -  Ki beszél? - hallom zavart hangját.
  -  Allie va-vagyok... - dadogok bizonytalanul, majd gyomrom görcsbe rándul.
  -  Ismerlek? - kérdezi, mire lehervad a mosoly az arcomról és ismét kövér könnycseppek buggyannak ki a szememből.
  -  Nem... Téves... - suttogom.
   Eszembe jut, mikor először telefonáltunk. Mikor először találkoztunk, mikor először beszélgettünk... Mikor először veszekedtünk... Mikor először megcsókolt, mikor először mondta, hogy szeret, mikor megkérte a kezem... Most pedig... Ez az egy kérdés darabokra tört... Ismerlek?
Istenem... A könnyek továbbra is égetik az arcomat. Mindenki engem néz a szobában, amitől egyre idegesebb leszek. Jake, vagyis Dr. Ben elgondolkodva jegyzetel, Kelly arra vár, hogy befejezzem, mert mondani szeretne valamit, de nagyon.
  -  Haló? Ott vagy még? - szólal meg Justin, mire megdermedek.
  -  Igen, de... Szia... - motyogom, majd kinyomom.
  -  Alicia! - csattannak fel mind a hároman egyszerre.
  -  I-igen? - veszem szaggatottan a levegőt.
  -  Majd én - bólint Kelly, mire a többiek felsóhajtanak, majd kimennek.
  -  Mi? - suttogok összezavarodva.
  -  Miután anya meghalt, apával maradtunk - kezdi lassan, de közbe vágok.
  -  Kelly! Te... Te... Te hogy lehetsz itt? - nyögöm ki.
  -  Mi? - zavarodik össze.
  -  Te... Halott vagy - folynak tovább a könnyek az arcomon.
  -  Mi? - ugrik magasabbra a hangja, ami akkor fordul elő, ha nem ért valamit.
  -  Megerőszakoltak, majd megöltek... - ráncolom a szemöldököm.
  -  Nem, Allie... Téged erőszakoltak meg, majd majdnem megfojtottak - suttog a sírástól berekedve.
  -  Az nem lehet... - döbbenek meg. - Én Justin-nal voltam, meg Gracie-vel... Mi történik? - túrok idegesen a hajamba. Kelly leül az ágyam szélére.
  -  Allie... - kezdi ismét nehezen. - Te sosem találkoztál Justin-nal... Soha... Gracie sincs... Soha nem is volt...
  -  Akkor...? Egyáltalán hogy kerültem ide? Vagy mikor? - hangom most már annyira hisztérikusan cseng, hogy még én is megijedek tőle.
  -  Pontosan nyolc hónapja - csuklik el a hangja, mire értetlenül vizslatom.
  -  Az nem lehet - suttogom hitetlenül. - Mégis hogyan?
  -  Allie... Kómában voltál... Az egész csak álom volt... - nyögi ki, mire megdermedek. Ugyanaz az érzés fog el, mint ami az utóbbi időkben. Mintha zuhannék. Erősen kapaszkodok a takarómba.
  -  Nem... Nem... Nemnemnem... Ez nem lehet - rázom a fejem, majd kitépem a kezemből a csöveket és felállok.
  -  Allie, nyugodj meg! - emeli fel a hangját Kelly és vissza akar nyomni az ágyra, de én akkor... A mellkasának dőlök és megölelem. Görcsösen kapaszkodok a piros pólójába és zokogni kezdek. Egyre jobban kezd leesni, hogy az elmúlt nyolc hónap tényleg csak álom volt.
   Justin sosem volt velem... Sosem szeretett, sőt, még csak nem is ismert.
Hirtelen emlékek kezdtek a fejemben leperegni. Minden egyes vele töltött gyönyörű perc. Itt bent.

- Szia! - nyitom ki az ajtót kedvesen. Egy velem egyidős, pimasz arckifejezésű fiú áll előttem. Gúnyos vigyorral az arcán int egyet.
- Hali!

- Hát, tudom, hogy a cseresznyés nyalóka a kedvenced, hogyha hazudsz, összeráncolod a szemöldököd, hogy a kedvenc csokid a karamellás Milka, hogy honvágyad van. Hogy van egy színes csíkos lábtyűd, hogy P!NK parfümöt használsz, hogy nem szereted a tortát, még a csokisat sem.

- Justin, nem mondtad, hogy van csajod!
- Áh... Nem vagyok a csaja!
- Nem a csajom, még...

- Szerelek, szeretlek! Szeretlek, mióta először megláttalak, mióta ismerlek, szeretlek!

- Már megint kivitte a ruhákat a szobából... - kezdem, de Justin, mint mindig, nevetni kezd. - Nem vicces!
- De! - röhög továbbra is.

- Aranyosak, nem? - mosolyodok el.
- Pont, mint mi! - kapja el a derekam, majd hátra dönt és nevetve megcsókol.

- Megígértem, hogy soha nem hagylak el, igaz, vagy nem igaz?
- Igaz - sóhajtok megadóan, majd vállába fúrom a fejem.

- Apa leszek! Apa - kiabálja, mire nevetve befogom a száját.

- Allie, aggódom - húz közelebb magához. Lehunyom a szemem, majd mélyet szippantok édes illatából.
- Nem kell... Ezek csak álmok...

- Elképesztő vagy! - kerekedik el a szemem. Akkor jövök rá, hogy Justin egy főnyeremény.
- Tudok róla - kacsint, majd enni kezd.

- Szeretlek! - emel fel e levegőbe, megpörget, majd megcsókol.

   Nem tudtam, hogy mik azok az álmok, amik akkoriban nem jutottak az eszembe. Most már mindent értek, most már tisztán emlékszem rájuk. De nem akarom érteni. Vissza akarok menni a tetőre Justin-nal nevetni és gyorskaját enni. Érezni magam mellett, nem pedig valami álomként tekinteni rá. Mert nekem ő nem csak egy álom. Nem akarom, hogy csak egy álom legyen.
  -  Szia Cica, mi újság? - hallom huncut hangját az emlékeimből. Nem tudom megállni mosolygás nélkül.
   Az élet szívás, sokan mondták már. Nem hittem nekik, de most már érzem. Nem is szívás, hanem az élet kegyetlen. Brutálisan kegyetlen.
   Egyre jobban sírok, Kelly csak a hátamat simogatja. Nyugtatni próbál, de nem megy neki.
  -  Tudtam...! Tudtam...! Tudtam... - zokogom, miközben finoman ököllel püffölöm Kelly mellkasát.
  -  Mit? Allie, mit tudtál? - simogatja megnyugtatóan a hajam.
  -  Tudtam. Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

29. rész ~I can't believe this!

   El sem tudom képzelni, hogy Justin hova visz. Felvettem egy levendula színű ruhát, aminek csak fél válla van és kicsit lazább fazon. Justin választotta a fekete platformommal együtt.
   A kocsiban ülve a feladatomat hajtom végre. Zenét keresek, mint minden egyes alkalommal.
  -  Semmi? - pillant felém Justin a szája szélét rágva.
  -  A-aaa - sóhajtok szomorúan. A következő pillanatban Justin felsóhajt, majd megnyom egy gombot.
  -  Erről eddig miért nem tudtam? - kerekedik el a szemem, miközben végig húzom az ujjaimat a CD-ken.
  -  Mert nem kérdezted - von vállat vigyorogva, mire a szememet forgatom.
  -  Hány darab? - veszek ki egy CD-t a sok közül.
  -  Olyan 80-ra tippelek - von vállat ismét egy kis gondolkodás után.
  -  Te jó ég - veszek ki egy másikat. - Te ilyet is hallgatsz? - nevetek fel, miközben a One Direction CD-t forgatom.
  -  Nyisd ki - biccent, majd elvigyorodik.
  -  Ne már! - nevetek fel, majd gyorsan visszacsúsztatom a helyére. - Szóval ennyire jóban vagytok? - szívogatom az alsó ajkam.
  -  Mondjuk - biccent, majd egy elég érdekes vigyor ül az arcára.
  -  Mi az? - kérdezek rá egyből, kissé türelmetlenül.
  -  Hangosítsd feljebb a rádiót! - mosolyog, majd megteszem. A következő pillanatban egyszerre kezdünk el ordítani:
  -  I DON'T CARE! I LOVE IT! - majd felnevetünk. Hirtelen Justin megáll, majd kiveszi a kulcsot.
  -  Itt is vagyunk? - pislogok körbe.
  -  Igen Kicsim, gyere! - száll ki, mire felsóhajtok és követem.
  -  De most kezdőd...
  -  ött a legjobb szám - fejezi be a nyöszörgésem, majd megfogja a kezem. - Ismerlek, mint a rossz pénzt - vihog, majd nyom egy puszit a hajamra.
   Mikor a bejárathoz érünk, beköti a szemem.
  -  Nyugi Cica, bízz bennem! - suttogja a fülembe, majd belepuszil a nyakamba, amitől akaratlanul is felkuncogok.
  -  Én bízok, de ha meghalok, a te lelkeden szárad - mondom fenyegetően, mire nevetését köhögéssel leplezi.
  -  Ne aggódj, vigyázok rád - karolja át a derekamat, majd húzni kezd.
   Bemegyünk valahova, mert egy kicsivel hűvösebb lesz.
  -  Hol vagyunk? - kapaszkodok görcsösen a karjaiba.
  -  Még várj egy kicsit - próbál csitítani, de nem akar neki sikerülni.
   Ismét beszállunk valahova... Egy...
  -  Lift? - morgom unottan, amint meghallom a zenét.
  -  Honnan tudtad? - nevet fel, majd hallom, ahogy becsukódnak az ajtók.
  -  Hallgasd a zenét - fintorgok, majd érzem, hogy elindulunk. Majdnem elesek, de Justin elkap. Továbbra is szorosan kapaszkodok a karjába.
  -  Gyere - húz maga után, mikor megállunk. Követem, kissé óvatosan, mert nem akarok eltaknyolni.
  -  Jövök - húzódok közelebb Justin-hoz.
   Ismét kinyit egy ajtót, de most arcon csap a meleg.
  -  Jaj! - torpanok meg egy pillanatra.
  -  Valami baj van? - hallom Justin hangját egy kicsit közelebbről, majd visszarakom a kezét a derekamra, ami időközben "véletlenül" a fenekemre csúszott.
  -  Nincs semmi, csak meleg van! - szippantok egy mélyet a páradús levegőből.
  -  Oké, itt állj meg! - ragadj meg a két vállam, majd el is engedi.
  -  Justin! - sikkantom, majd kishíján eltaknyolok.
  -  Nyugi! - hallom pár méterről a hangját, ami egy kicsit megnyugtat. Egy halk kattanást hallok, majd Justin kezeit újra a derekamon érzem.
  -  Szia! - mosolyodok el, majd szembe fordít magával. Mivel nem látom, váratlanul ér, hogy megcsókol.
  -  Csukd be a szemed! - suttogja ajkaimba, mire bólintok. Leveszi a fejemről a kendőt. Elmosolyodok, mikor meglátom barna szemeit. - Ne ijedj meg! - takarja el az enyémeket, mire megint nem látok semmit. Ciccegni kezdek, mire Justin felnevet.
  -  Ajj már!
  -  Aki kíváncsi, hamar megöregszik - nyom egy puszit az arcomra.
  -  Te csak maradj csendben! Vénasszony! - bökök a mellkasára.
  -  Én? - hallom felháborodott hangját, most már mögűlem.
  -  Igen, te! Nem emlékszel az első beszélgetésünkre?
  -  Nem is tudom, hogy ki kezdett el kérdezgetni - mondja gúnyosan.
  -  Az volt a dolgom te... - kezdem, de nem tudom befejezni, mert elengedi a szemem, elém pedig csodálatos látvány tárul. - Te... Te...
  -  Igen? - hallom Justin hangját nagyon közelről.
   Nem tudok válaszolni. Ez leginkább azért van, mert nem tudok mit mondani.
   Egy épület tetején vagyunk, legalább az 50. emeleten. Ebből a magasságból mindent tökéletesen belátni.
   Középen egy kerek asztal áll. Semm extra. Egy fehér terítővel van leterítve, középen egy gyertya ég. A két személyre való kaja le van takarva.
  -  Justin - mosolyodok el meghatottan.
  -  Igen? - vigyorodik el ártatlanul, majd hátulró átölel és állát a vállamra fekteti.
  -  Köszönöm! - ennyit bírok kinyögni.
  -  Ennyit bőven megérsz nekem - enged el, majd elkapja a kezem és maga után húz. Rántania kell rajtam egy kicsit, hogy el tudjak indulni.
   Kihúzza nekem az egyik széket, amire le is ülök. Ő helyet foglal velem szemben, majd elvigyorodik. Belepirulok a mosolyába.
  -  Jó étvágyat! - villantja meg féloldalas, csábos mosolyát, mire felnevetek.
  -  Neked is! - suttogok, majd leemelem a tetőt a tányérról. Mikor meglátom, nevetni kezdek.
  -  Valami vaj van? - mondja nevetését visszatartva.
  -  Semmi, semmi - rázom a fejem kuncogva, majd a tányéromon levő két BigMac-re és a hatalmas adag sültkrumplira pillantok. - Ezt nem hiszem el! - temetem arcom a tenyerembe.
  -  Szomjas is vagy? - vesz elő két kólával teli műanyagpoharat.
  -  Elképesztő vagy! - kerekedik el a szemem. Akkor jövök rá, hogy Justin egy főnyeremény.
  -  Tudok róla - kacsint, majd enni kezd.
  -  Ezt mégis miért? - bököm ki végül.
  -  Mi mit? - kérdezi teli szájjal.
  -  Ez az egész? - fordulok körbe.
  -  Nem tetszik? - dermed meg.
  -  Dehogyisnem! - vágom rá egyből, mire elmosolyodik és lenyeli a falatot. - Csak nem értem, hogy mire fel ez az egész... - kapok be egy nekem szimpatikus krumplit.
  -  Nem randizhatok a csajommal? - néz rám furán. Hülye választ kaptam, szóval biztos, hogy nem ez az indok.
  -  De, oké! - bólintok, majd egy cseppet sem nőiesen beleharapok a hamburgerembe.
  -  Ezt szeretem benned - néz rám eltűnődve, mire visszakérdezek.
  -  Mit?
  -  Hogy nem érdekel más véleménye és hogy nem vagy plázapicsa. Annyira - dob egy puszit, mire grimaszolok egyet.
  -  Előtted nem vagyok szégyenllős - vonok vállat.
  -  Látom! - nevet fel, majd ismét enni kezd.
   Egy ideig csend van. Nem kínos, hanem kellemes. Egyikünk sem akarja megtörni. Mikor befejezzük az evést, Justin megszólal:
  -  Kíváncsi vagy, hogy mit gondoltam, mikor először megláttalak? - dől hátra.
  -  Ühüm - csillan fel a szemem kíváncsian.
  -  Tudod - fordul a kilátás felé. -, én sosem hittem, hogy létezik első látásra szerelem. Ez be is igazolódott. Mikor először beléptem az irodádba, meglepődtem. Azt gondoltam, hogy Gyerekek, ez egy jó csaj! De persze megláttam a képeket a falon és elment a kedvem az egésztől. Plána mikor megmondtad, hogy a pasiddal vagy a képeken. Olyan gusztustalanul boldognak láttalak, hogy legszívesebben sikítva kirohantam volna... - von vállat elmerengve. - De valami megállított. Egy hang azt suttogta: Maradj egy kicsit! Veszteni valód nincs, ha flúgos a csaj, közlöd Scooter-rel, hogy őt kéne pszichológushoz küldeni, nem téged!
  -  Kösz! - nevetek fel, mire ő is elmosolyodik.  - Aztán...?
  -  Aztán emlékszel, mikor elsírtam magam? Mikor először elsírtam magam? - mosolyodik el zavartan, mire bólintok egy aprót. - Akkor szerettem beléd! Mikor megöleltél... Azt hittem infarktust kapok... De akkor és ott elhatároztam, hogy az enyém leszel - fúrta tekintetét az enyémbe, hogy tudassa, befejezte a történetet. - Te jössz! - törte meg a meghitt csendet.
  -  Ööö... Hm... - ráncoltam a szemöldököm. - Mikor először megjelentél, azt gondoltam, hogy Tudtam, hogy farmert kellett volna vennem és nem ezt a szoknyát.
  -  Az tény és való, hogy vonzottad a tekintetem - biccent nevetve.
  -  Az első alkalommal, azon gondolkodtam, hogy elég labilis vagy. Könnyen kiakadtál, látszott rajtad, hogy rossz fiú vagy - fintorgok, mire elmosolyodik. -, apám mindig azt mondta, hogy kerüljem el az ilyeneket - nevetek fel. - Hogy mikor szerettem beléd? Úgy igazából? Miután kiütötted Rob-ot és a kocsiban... A kocsiban kiakadtál, mikor azt mondtam, hogy olyanok vagyunk, mint két idegen és elkezdted sorolni, hogy miket tudsz rólam - nevetek fel halkan az emléken.
  -  Ez mit bizonyít? - hajol egy kicsit közelebb.
  -  Mit? - zavarodok össze egy pillanat alatt.
  -  Hogy már akkor is szerelmes voltam beléd! Csak... Na! - nevet fel zavarában, majd a hajába túr.
  -  Csak...? - kérdezek vissza kíváncsian.
  -  Féltem, hogy te engem... Nem... - sóhajtja, a szavakat keresi.
  -  Értem - bólintok. - De tudod, hogy mennyire örültem, mikor megjelentél nálam a rózsákkal... - ábrándoztam.
  -  De tudod, hogy mennyit nem aludtam aznap? - mosolyog.
  -  Mert szeretsz - bólogatok halvány mosollyal az arcomon.
  -  Most, hogy ezeket mind tudod - áll fel a székből. -, hogy te vagy nekem a legfontosabb, hogy bármit megtennék érted, hogy téged választanálak alvás helyett...
Szóval mind ezek tudatában. Alicia Grace Green - ereszkedik féltérde, én pedig sokkot kapok. -, lennél a feleségem? - mosolyog, majd előveszi a zsebéből a dobozt, amiben egy gyönyörű aranygyűrű van, gyémántokkal kirakva.
   A meglepettségtől szóhoz sem jutok, helyette csak bambán bólintok és hagyom, hogy felhúzza az ujjamra a kerek csodát.
  -  Szeretlek! - emel fel a levegőbe, megpörget, majd megcsókol.
   Megint elkap az a rossz érzés. Ismét Justin-ba kapaszkodok. Elfolytom a kitörni készülő sikítást, majd lehunyom a szemem. Kapaszkodok Justin-ba és a ténybe, hogy elérhető közelségben van és soha többet nem akarom elengedni. De sajnos az élet nem kívánságműsor.

Bocs, hogy ilyen hosszú:$ kicsit elszaladt velem a ló:P Remélem nem baj... :D A következő az utolsó rész:$ ha megvan a szokásos 5komment, rakom is fel:) <3 #loveuguys

28. rész ~Ezek csak álmok!

Köszönet mindenért, elárulom, hogy a 30. rész lesz a vége... Már csak a komik kellenek és kész... <3 magamhoz képest hosszú részt írtam, 5 komi és kövi:*

  Egy tisztáson ébredtem. Körülöttem erdő és színes virágok.
   -  Allie! - kiabált Kelly valahonnan a fák közül, mire azonnal felpattantam.
  -  Kelly - válaszoltam egyből, de nem hallotta. Ezt onnan vettem, hogy továbbra is a nevemet ordította.
  -  Alicia! Gyere ide! Nyisd ki a szemed!
  -  Itt vagyok! A szemem nyitva! Kelly! - kiabáltam kétségbeesve, majd elindultam a fák sűrűje felé.
  -  Ne! - sikította a húgom, majd egy lövés hallatszott.
  -  Kelly! - ordítom, majd szaladni kezdtem.

   Mikor felébredek, Justin-nal találom szemben magam. Kerek szemekkel néz. Először nem értem, hogy mi baja, de utána rájövök.
  -  Ez én voltam? - suttogok kétségbeesve, miközben ujjammal a még néhány helyen vérző, hosszú karmolásnyomokat követem a mellkasán.
  -  Gondolom - biccent. - Allie, aggódom... - húz közelebb magához. Lehunyom a szemem és mélyet szippantok édes illatából.
  -  Nem kell... Ezek csak álmok - ráncolom a szemöldököm és kezem akaratom ellenére ökölbe szorul.
  -  Miféle álmok? - suttogja és a kezébe fogja öklöm, majd ellazítja ujjaimat és az enyémekbe kulcsolja övéit.
  -  Nem tudom... Nem emlékszem... - fintorgok kicsit idegesen.
  -  Az éjjel kétszer riadtál fel, nem... - kezdte, de kezemet kitépem az övéből és felpattanok. A fürdő felé veszem az irányt, majd hangosan belehányok a WC-be. Hallom, ahogy Justin feláll, majd bejön hozzám. Felsóhajt és leguggol, hogy egy szintbe kerüljön falfehér arcommal és karikás szemeimmel.
  -  Minden oké? - söpör ki egy nem oda való tincset a szememből.
  -  Most már jobb...
  -  Mi legyen? - sóhajt, majd feláll és engem is felhúz a földről.
  -  Gyere, menjünk le - mosolyodik el fáradtan, de előtte a tükörhöz lép és egy kis idegességgel a tekintetében felméri a kárt, amit rajta okoztam.
  -  Sa-sajnálom - csuklik el a hangom.
  -  Semmi baj, majd begyógyul - néz rám és megvillantja féloldalas mosolyát, amitől (szokás szerint)  kapok egy kisebb infarktust.
   Miután fogatmosok, követem le Justin-t.
   Lent Gracie alszik a kanapén. Egyből elhessegetem onnan, majd leülök és bekapcsolom a TV-t. Mindenhol ugyanaz... Eltűnt, meghalt, elrabolták, lelőtték, megkéselte, elkapták, felgyújtotta... Annyira felidegesít, hogy kikapcsolom.
  -  Francnak van kedve ehhez... - sóhajtok, miközben Justin lehuppan mellém.
  -  Valami baj van? - pillant fel a telefonjából. Megrázom a fejem, majd felvarázsolom a kutyát az ölembe.
  -  Neked szabad, nekem nem? - esik nekem rögtön Justin.
  -  Én nem mondtam, hogy nem szabad! - teszem fel a két kezem, jelezve, hogy megadom magam.
  -  Múltkor is lezavartad! Ez nem fair! Ez büntetendő! - mosolyodik el perverzen, majd egy kicsit közelebb hajol hozzám.
  -  Rendben, bíró úr, mi lesz a büntetésem? - mosolyodok el, mire Justin még közelebb hajol.
  -  Mondjuk... - harap alsó ajkába, majd a számról a szemembe néz. Majd nem vár tovább, megcsókol. Nem veszem észre, hogy a kutya leugrik az ölemből, de közelebb tudok mászni Justin-hoz. Már elég forró a hangulat, mikor megcsörren a telefonja.
  -  A francba már! - suttogja, majd elhúzódik. Unottan veszi fel a telefont. - Haló! - szól bele lassan, majd megdermed. - Ööö... Egy pillanat - takarja el a telefont, hogy ne halljon az illető semmit. - Egy pillanat - mosolyodik el csábosan, majd feláll, nyom egy puszit a hajamra és kimegy. Hallom, ahogy hadar.
   Mikor visszajön, én már fel vagyok öltözve. A sárga farmerom és az I love RAINBOWS! feliratú pólóm. Mikor meglát, lehervad a vigyor az arcáról.
  -  Fel is öltöztél? - kérdezi szomorúan, mire felnevetek fancsali képén.
  -  Fel, baj? - csukom be a szekrény ajtaját, miután visszapakoltam a tiszta poharakat. Az ajkába harap, majd elindul felém.
  -  Ez büntetendő - ismétli önmagát, mire hangosan felnevetek és hátrálni kezdek.
  -  Ne! Ne bánts! - lépek a falhoz színpadiasan.
  -  Egy jó okot mondj! - támaszkodik meg a falon két kezével a fejem mellett.
  -  Ööö... Terhes vagyok? - nézek rá, mire hangosan elneveti magát.
  -  Ok elfogadva - mosolyodik el, majd közelebb hajol hozzám.
  -  Még jó - suttogom, majd áthidalom azt a köztünk levő hajszálnyi távolságot és megcsókolom.
   Lihegve válunk el egymástól, mert valaki csenget.
  -  Ez én vagyok - szalad össze a szemöldöke. Bólintok egyet, majd visszamegyek a nappaliba, ahol a kanapén ismét Gracie figyel.
Lehajolok, hogy megsimogassam, mikor valaki elkapja a derekam és felemel.
  -  Ne! - sikítok. Azt sem tudom, hogy ki az, de ütni kezdem. Kinyitja a teraszajtót, majd a medence felé közelít. - Neneneneneneeee! - csapkodom az idegen hátát. A következő pillanatban zuhanni kezdek, majd elnyel a víz.
   Levegő után kapkodva jövök fel a felszínre, majd miután kitisztul a látásom, végig mérem a medence szélén guggoló Ryan-t.
  -  Szia - vigyorog, majd dob egy puszit.
  -  Elmész a farncba - nevetek fel, majd lefröcskölöm.
  -  Nem hagyhattam ki - von vállat ártatlanul, majd megtörli napszemüvegét a piros pólójába.
  -  Egyedül jöttél? - mászok ki a partra, majd adok neki egy puszit.
  -  Igen, de Scooter is itt van. Pont egyszerre érkeztünk - vigyorog.
  -  És mi járatban erre felé? - mosolygok.
  -  Gondoltam benézek, mon... - kezdi, de ekkor egy gyors alak neki megy, ezzel kibillentve az egyensúlyából, aminek következtében a medencében köt ki. Egyből felröhögök, majd lepacsizok Justin-nal, aki elkapja a kezem és engem is a haverja után küld.
  -  A picsába már - rugom fel magam a medence fenekéről. Justin egyre jobban nevet. Ryan egy jelentősségteljes pillantást küld felém. Veszem az adást. - Segíts kimászni - nyújtom a kezem.
  -  A-aaa - rázza a fejét Justin. - Nem veszem be! - mosolyog aranyosan.
  -  Nem rántalak bele, csak segíts, kérlek! - nézek rá, mire sóhajt egyet és felém nyújtja a kezét, mire megragadom és engedem, hogy kihúzzon. - Na, nem megmondtam? - mosolyodok el, majd megcsókolom. Nem is várok sokat, engedem, hogy egy kicsjt belemelegedjen, majd egyszerűen fogom magam, elhúzódok és gyorsan belelököm.
  -  Rossz vagy - mászik ki, illetve akar kimászni, de Ryan a hátára ugrik.
  -  Tudom! - hallatok egy sátáni kacajt, majd fogom magam és beugrok. A másik kettő egymást gyilkolja, majd mikor feljönnek a víz alól, teljesen egyszerre fordulnak felém, gyilkos vigyorral az arcukon. - Neneneneeem! - kezdek el hátrálni, de azok ketten közelednek. Ekkor Ryan-nek megcsörren a telefonja. A víz alatt. Erre röhögni kezdünk, ő pedig kiül a partra, hogy megnézze a mobilt.
  -  Srácok, nekem mennem kéne - pillant fel a kijelzőről.
  -  Rendben, akkor holnap... - kezdi Justin, de elharapja a mondatot.
  -  Mi? - kapom fel a fejem.
  -  Semmi - legyintenek teljesen egyszerre.
  -  Oké - vonok vállat óvatosan.
   Ryan lelép, mi pedig felmegyünk átöltözni.
  -  Mit akart Scooter? - bújok bele az egyik kedvenc ruhámba.
  -  Semmit - mosolyodik el, majd tekintetével az enyémet keresi. - Figyelj, csípd ki magad! Este elviszlek valahova! - húz közelebb magához.
   Akkor megint éreztem. Ugyanazt, amit akkor, mikor Párizsból jöttünk haza. Olyan, mikor az ember zuhanni kezd. Mikor elveszíti a térérzékét és görcsösen kapaszkodnia kell valamibe, ami ebben az esetben Justin izmos karja. Ilyenkor az ember legszívesebben csak sikítana.

27. rész ~Itt vagyok! A szemem nyitva!

Köszi a komikat<3 :$ :D 5után rész*-*

   A repülőn meleg van. Justin a MacBook-jával szórakozik, én viszont alvás közeli állapotba kerülök, majd el is alszok.
   Egy tisztáson ébredtem. Körülöttem erdő és színes virágok.
   -  Allie! - kiabált Kelly valahonnan a fák közül, mire azonnal felpattantam.
  -  Kelly - válaszoltam egyből, de nem hallotta. Ezt onnan vettem, hogy továbbra is a nevemet ordította.
  -  Alicia! Gyere ide! Nyisd ki a szemed!
  -  Itt vagyok! A szemem nyitva! Kelly! - kiabáltam kétségbeesve, majd elindultam a fák sűrűje felé.
  -  Ne! - sikítja a húgom, majd egy lövés hallatszott.
  -  Kelly! - ordítom, majd szaladni kezdek.
   Mikor felriadok, alig kapok levegőt.
  -  Hé! Kicsim! - teszi félre a gépet Justin. - Mi a baj? - fordít szembe magával. Egyenesen a szemembe néz. Az övéiből sugárzik a meleg, a biztonság és a nyugalom, míg az enyémek kidüllednek és segítségért könyörögnek. - Allie! Cica! Mi baj van? - rázza a vállam kétségbeesve. Nem válaszolok, hanem egyszerűen sírni kezdek. Justin sóhajt és magához húz. Megölelem, attól félek, hogy széttépem a pólóját, úgy markolom. Nyugodtan duruzsol a fűlembe és a hátamat simogatja, amitől szépen lassan lecsillapodok, majd ismét elalszok.
   Valaki simogatja az arcom. Elmosolyodok, mikor kinyitom a szemem.
  -  Cica, itthon vagyunk - nyom egy puszit a homlokomra.
  -  Mennyi az idő? - keresem a telefonom.
  -  Este hat, itthoni idő szerint - nyomja a kezembe.
  -  Köszi - nyújtózkodok. Justin engem vizslat. Nem tudom, hogy miért. - Valami baj van? - kérdezem egy pillanatig ijedten, de megrázza a fejét.
  -  Nem, nincs - mosolyodik el, majd felém lép, hogy megcsókoljon. Elmosolyodok, majd átkarolom a nyakát. Ideges, érzem rajta. Valami nincs rendben.
   Írok egy SMS-t Calire-nek, hogy mindjárt megyünk a kutyáért, amire azonnal kapok is választ.
   Lekászálódunk a gépről, majd beszállunk Justin kocsijába. Igyekszem nyitva tartani a szemem.
  -  Emlékszel, hogy mi volt éjjel? - dobol mutatóujjával a kormányon, miközben arra vár, hogy a lámpa zöldre, vagy legalább sárgára váltson.
  -  Rosszat álmodtam - ráncolom a szemöldököm. Nem emlékszem az álmomra. Pedig sejtettem a következő kérdést:
  -  Mit álmodtál? - lép a gázra, mikor a lámpa vált.
  -  Nem tudom - fordulok felé. - Nem emlékszek rá! - nézen az arcát.
  -  Biztos? - pillant rám.
  -  Biztos - bólintok, majd a kilincsért nyúlok, mert megállunk Claire-ék előtt. - Sietek mosolyodok el, majd nyomok egy puszit a szájára.
   Felsietek a lépcsőn, majd kopogok. Claire gyorsan ajtót nyit.
  -  Szia! - mosolyodik el, majd megölel. A következő pillanatban valaki nekimegy a lábamnak.
  -  Gracie! - sikítom boldogan. Mikor meghallja a hangom, ugatni kezd. Leguggolok, majd megdögönyözöm. - Hát szia kutyaaa! - vakargatom a nevetve a hasát. Pár másodperccel később felállok. - Nagyon szépen köszönöm!
  -  Ugyan - legyint pontosan ugyanúgy, mint Justin és én Párizsban. A kezembe nyomja a kutya cuccait. - Nincs semmi - mosolyog.
  -  Na, tényleg nagyon hálás vagyok! - nyomok egy kis csomagot a kezébe, amit még kint vettem neki. - Szia! - mosolyodok el, majd kimegyek.
   Sarkamban Gracie szaladgál. Kinyitom a kocsiajtót, ő pedig beugrik.
  -  Kutyaaaaa! - ordítja el magát Justin, majd rendesen legyilkolja a kutyát. Mosolyogva ültetem le Gracie-t a lábamhoz.
   Haza megyünk. Mikor belépek a házba, megnyugszom. Rájövök, hogy vége a hétnek és minden visszatér a normális kerékvágásba, mert már nagyon hiányoznak a békés és unalmas mindennapok.
  -  Na, mizu Cica? - teszi le mellém a bőröndöt Justin, majd megölel. Az illata egyből megnyugtat, mint általában.
  -  Semmi... Semmi új - mosolyodok el, majd megcsókolom. Most már nyugodt vagyok. De még mindig furcsa. Tudom, hogy valami nem oké.
   Fent az emeleten, minden úgy van, ahogy hagytuk. Éppen visszamennék Justin-hoz, mikor hirtelen rosszul leszek és megint kidobom a taccsot.
  -  Cica? - jelenik meg Justin az ajtóban.
  -  Nem érzem jól magam - fintorgok, majd leülök az ágyra.
  -  Akkor aludj - mosolyodik el. Lefektet, majd mellém fekszik. Odabújok hozzá, részben azért, mert hirtelen nagyon fázni kezdek.
  -  Jó éjt - suttogom.
  -  Neked is, Kicsim! - hallom a hangján, hogy mosolyog. Sóhajtok egyet, arcomat a nyakába fúrom, majd hagyom, hogy beszippantson a sötétség.