30. rész ~This is the end...?

Éééés dobpergés*-* Utolsó rész:P
Hát... Idáig is eljutottunk. Szeretném megköszönni azoknak, akik olvastak, komiztak, hogy megtették! Szeretek mindenkit! Remélem nem csak én élveztem és tanultam ebből az egészből. Annyit szeretnék még mondani, hogy ez az utolsó rész és NEM LESZ TÖBB!
Akkor jó olvasást még egyszer utoljára, bébik! <3
Még egyszer köszönöm, szeretlek titeket! <3

   Mikor kinyitom a szemem, nem tudom, hogy hol vagyok. Egy fehér szobában, ahol mindennek fertőtlenítő és betadin szaga van. A fülemet irritálja valami csipogó hang. Velem szemben van egy ablak, amiből belátni a... a... a kórház kertjét...
   Lehunyom a szemem, majd ismét kinyitom, hátha otthon leszek Justin-nal. De nem nyert, mert még mindig a kemény ágyon fekszek egyedül.
   A következő pillanatban valaki a fülembe suttog franciául:
  -  Ne mozdulj!
Engedelmeskedek, majd ismét elnyom az álom.
   Mikor legközelebb magamhoz térek, megy a TV. Pont annyira hangos, hogy halljam. Az elejéről lemaradok, de aztán sikerül bekapcsolódnom.
...Bieber-nek és Selena Gomez-nek pedig sok sikert az esküvőhöz. Ha már a leánykérés ilyen romantikus volt, az eskü...
Kezdi a riporter, de valaki kikapcsolja a TV-t. Nem esik le, hogy van bent rajtam kívül még valaki. Most csakis a hírek foglalkoztatnak.
   Justin és Selena? Hol a vőlegényem? Hol van Gracie? Milyen eljegyzés? Kezdek megijedni.
   A nyakamhoz kapok, de csak a Kelly-től származó madarat találom ott. Az ujjamról is hiányzik a gyűrű, én pedig egyre jobban kétségbeesek.
  -  Justin! - suttogom.
  -  Allie! - hallom valaki hangját, mire megdermedek.
  -  K-Kelly? - pislogok döbbenten a felém görnyedő alak felé.
  -  Allie! - sikít fel, majd megölel. Annyira meg vagyok döbbenve, hogy nem ölelek vissza.
   Hol van Justin? Justin-t akarom... A hangját, a mosolyát, az illatát, JUSTIN-T!
  -  Szóljunk a dokinak, oké? - kérdezi Kelly könnyek csíkozta arccal, majd megnyom egy nagy piros gombot.
   Még csak megmukkani sem tudok.
  -  Hol van...? - kezdem, de nem tudom befejezni, mert megjelenik az orvos. - JAKE! - ordítok. Mert ő áll előttem teljes életnagyságban. Barna hajjal, kék szemmel, csábos mosollyal. Nyelek egy nagyot.
  -  Alicia, a nevem Dr. Ben - mosolyodik el, majd becsukja az ajtót. - Hogy van ma? - fogja a noteszát.
  -  Justin... - motyogom. Kelly-re nézek, aki értetlenül bámul rám.
  -  Ms. Green - néz rám Jake... Dr. Ben.
  -  Mi történik velem? Hol van Justin? Valaki mondja meg! - temetem az arcom a kezembe és érzem, hogy sírni kezdek.
  -  Allie... - szól közbe a húgom, de az orvos a mutatóujját feltartva félbeszakítja.
  -  Ki az a Justin? - fordul felém érdeklődve.
  -  A barátom, tegnap kérte meg a kezem. Gracie hol van? Én hol vagyok? Marie-vel mi van? - kérdezem összezavarodva és közben halkan szipogok.
   Kelly a padlót fixírozza, az orvos, pedig eltűnődve az állát vakargatja.
   Hirtelen kivágódik az ajtó és Marie vörös lokniai jelennek meg előttem.
  -  Marie! - sikkantok. Mikor meglát, elerednek a könnyei. Na... Én is örülök, de ennyire?
  -  Istenem! - szorít magához. Ismét elkezdem:
  -  Hol van Justin? Bob? Vagy ő Kelly-re vigyáz? - kérdezem, de ő csak értetlenül bámul rám.
  -  Te miről beszélsz? - lép hátrébb és vonja fel szemöldökét.
  -  Rám vigyáz? - szól közbe döbbenten Kelly.
  -  Nem, a kislányukra... - mondom egyre határozatlanabbul, mert Marie fura fejet vág. - A telefonomat... - kezdem, mire Kelly a kezembe nyomja. Először az SMS-eket nézem meg. Semmi, legalábbis Justin-tól. Aztán a névjegyzéket nyitom meg. Justin száma sincs meg. Nem baj, tudom fejből... Tudom fejből... Tárcsázom.
  -  Haló, ki beszél? - hallom a hangját, mire egyből megnyugszok.
  -  Istenem... Justin, hol vagy? - mosolyodok el megkönnyebbülten.
  -  Ki beszél? - hallom zavart hangját.
  -  Allie va-vagyok... - dadogok bizonytalanul, majd gyomrom görcsbe rándul.
  -  Ismerlek? - kérdezi, mire lehervad a mosoly az arcomról és ismét kövér könnycseppek buggyannak ki a szememből.
  -  Nem... Téves... - suttogom.
   Eszembe jut, mikor először telefonáltunk. Mikor először találkoztunk, mikor először beszélgettünk... Mikor először veszekedtünk... Mikor először megcsókolt, mikor először mondta, hogy szeret, mikor megkérte a kezem... Most pedig... Ez az egy kérdés darabokra tört... Ismerlek?
Istenem... A könnyek továbbra is égetik az arcomat. Mindenki engem néz a szobában, amitől egyre idegesebb leszek. Jake, vagyis Dr. Ben elgondolkodva jegyzetel, Kelly arra vár, hogy befejezzem, mert mondani szeretne valamit, de nagyon.
  -  Haló? Ott vagy még? - szólal meg Justin, mire megdermedek.
  -  Igen, de... Szia... - motyogom, majd kinyomom.
  -  Alicia! - csattannak fel mind a hároman egyszerre.
  -  I-igen? - veszem szaggatottan a levegőt.
  -  Majd én - bólint Kelly, mire a többiek felsóhajtanak, majd kimennek.
  -  Mi? - suttogok összezavarodva.
  -  Miután anya meghalt, apával maradtunk - kezdi lassan, de közbe vágok.
  -  Kelly! Te... Te... Te hogy lehetsz itt? - nyögöm ki.
  -  Mi? - zavarodik össze.
  -  Te... Halott vagy - folynak tovább a könnyek az arcomon.
  -  Mi? - ugrik magasabbra a hangja, ami akkor fordul elő, ha nem ért valamit.
  -  Megerőszakoltak, majd megöltek... - ráncolom a szemöldököm.
  -  Nem, Allie... Téged erőszakoltak meg, majd majdnem megfojtottak - suttog a sírástól berekedve.
  -  Az nem lehet... - döbbenek meg. - Én Justin-nal voltam, meg Gracie-vel... Mi történik? - túrok idegesen a hajamba. Kelly leül az ágyam szélére.
  -  Allie... - kezdi ismét nehezen. - Te sosem találkoztál Justin-nal... Soha... Gracie sincs... Soha nem is volt...
  -  Akkor...? Egyáltalán hogy kerültem ide? Vagy mikor? - hangom most már annyira hisztérikusan cseng, hogy még én is megijedek tőle.
  -  Pontosan nyolc hónapja - csuklik el a hangja, mire értetlenül vizslatom.
  -  Az nem lehet - suttogom hitetlenül. - Mégis hogyan?
  -  Allie... Kómában voltál... Az egész csak álom volt... - nyögi ki, mire megdermedek. Ugyanaz az érzés fog el, mint ami az utóbbi időkben. Mintha zuhannék. Erősen kapaszkodok a takarómba.
  -  Nem... Nem... Nemnemnem... Ez nem lehet - rázom a fejem, majd kitépem a kezemből a csöveket és felállok.
  -  Allie, nyugodj meg! - emeli fel a hangját Kelly és vissza akar nyomni az ágyra, de én akkor... A mellkasának dőlök és megölelem. Görcsösen kapaszkodok a piros pólójába és zokogni kezdek. Egyre jobban kezd leesni, hogy az elmúlt nyolc hónap tényleg csak álom volt.
   Justin sosem volt velem... Sosem szeretett, sőt, még csak nem is ismert.
Hirtelen emlékek kezdtek a fejemben leperegni. Minden egyes vele töltött gyönyörű perc. Itt bent.

- Szia! - nyitom ki az ajtót kedvesen. Egy velem egyidős, pimasz arckifejezésű fiú áll előttem. Gúnyos vigyorral az arcán int egyet.
- Hali!

- Hát, tudom, hogy a cseresznyés nyalóka a kedvenced, hogyha hazudsz, összeráncolod a szemöldököd, hogy a kedvenc csokid a karamellás Milka, hogy honvágyad van. Hogy van egy színes csíkos lábtyűd, hogy P!NK parfümöt használsz, hogy nem szereted a tortát, még a csokisat sem.

- Justin, nem mondtad, hogy van csajod!
- Áh... Nem vagyok a csaja!
- Nem a csajom, még...

- Szerelek, szeretlek! Szeretlek, mióta először megláttalak, mióta ismerlek, szeretlek!

- Már megint kivitte a ruhákat a szobából... - kezdem, de Justin, mint mindig, nevetni kezd. - Nem vicces!
- De! - röhög továbbra is.

- Aranyosak, nem? - mosolyodok el.
- Pont, mint mi! - kapja el a derekam, majd hátra dönt és nevetve megcsókol.

- Megígértem, hogy soha nem hagylak el, igaz, vagy nem igaz?
- Igaz - sóhajtok megadóan, majd vállába fúrom a fejem.

- Apa leszek! Apa - kiabálja, mire nevetve befogom a száját.

- Allie, aggódom - húz közelebb magához. Lehunyom a szemem, majd mélyet szippantok édes illatából.
- Nem kell... Ezek csak álmok...

- Elképesztő vagy! - kerekedik el a szemem. Akkor jövök rá, hogy Justin egy főnyeremény.
- Tudok róla - kacsint, majd enni kezd.

- Szeretlek! - emel fel e levegőbe, megpörget, majd megcsókol.

   Nem tudtam, hogy mik azok az álmok, amik akkoriban nem jutottak az eszembe. Most már mindent értek, most már tisztán emlékszem rájuk. De nem akarom érteni. Vissza akarok menni a tetőre Justin-nal nevetni és gyorskaját enni. Érezni magam mellett, nem pedig valami álomként tekinteni rá. Mert nekem ő nem csak egy álom. Nem akarom, hogy csak egy álom legyen.
  -  Szia Cica, mi újság? - hallom huncut hangját az emlékeimből. Nem tudom megállni mosolygás nélkül.
   Az élet szívás, sokan mondták már. Nem hittem nekik, de most már érzem. Nem is szívás, hanem az élet kegyetlen. Brutálisan kegyetlen.
   Egyre jobban sírok, Kelly csak a hátamat simogatja. Nyugtatni próbál, de nem megy neki.
  -  Tudtam...! Tudtam...! Tudtam... - zokogom, miközben finoman ököllel püffölöm Kelly mellkasát.
  -  Mit? Allie, mit tudtál? - simogatja megnyugtatóan a hajam.
  -  Tudtam. Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.