2. rész ~Allie, vagy legyen inkább más?

Belekortyolok az asztalomon levő forró kávémba. A meleg átjár mindenhol. Justin nem sokára ideér. Írok egy SMS-t Rob-nak, hogy későn érek haza, mert dolgozok. Mosolyogva olvasom a válaszát, mikor kopognak.
Az ajtóhoz lépek, majd mielőtt kinyitom, végignézek magamon. Fekete magassarkú és szoknya, viragmintás blúz. De csak mert dolgozok!
-  Szia! - nyitom ki az ajtót kedvesen. Egy velem egyidős, pimasz arckifejezésű fiú áll előttem. Gúnyos vigyorral az arcán int egyet.
-  Hali!
-  Ööö... Gyere beljebb! - invitálom, majd elállok az útból. Lazán besétál. Becsukom a bejáratiajtót és leülök a székemre. Justin levágódik a velem szemben levőre.
-  Szóval... Akkor...
-  Nézd. Nem értem, hogy miért vagyok itt! Scoo vett rá erre az egészre. Nem is tudom, hogy miért mentem bele. Bocs, hogy ezt mondom, de semmi kedvem nincs itt ülni majdnem minden délután és magyarázni a gondjaimról. Én nem az a fajta ember vagyok. Nekem is elég kínos a helyzet, szóval szeretném hogy tudd, én nem akartam... - dől hátra, majd kezeit keresztbe fonja mellkasán. Tekintetem az övébe fúrom. Lesüti a szemét, majd a pulcsija cipzárját kezdi piszkálni.
  -  Oké, értem én! A nevem Alicia. Teljesen mindegy hogy hívsz, ami neked megfelel, nekem is. Szóval...
  -  Allie?
  -  Khm... Jó... - veszek egy mély levegőt. Eddig egy valaki hívott így. De ő...
  -  Legyen inkább más? - pislog döbbenten reakciómat látva, ugyanis néhány kósza könnycsepp gördül le az arcomon. Megköszörülöm a torkomat, majd mosolyogva megrázom fejem.
  -  Nem, jó az Allie. Tökéletes... Akkor kezdjük - nyitom ki a jegyzet füzetem. Justin feláll és az irodámban levő képeket kezdi nézegetni.
  -  Rendben - hajol közelebb az egyikhez.
  -  Szóval - motyogom zavartan -, előfordult már veled, hogy csak úgy, ok nélkül rád tört a szorongás, és nem tudtál vele mihez kezdeni, hogy az...
  -  Egyik pillanatban még minden rendben van, boldog vagy, a következőben, pedig folytogat... Igen... Volt már ilyen - fordul felém keserű mosollyal az arcán. Egy ideig farkasszemet nézünk, majd visszafordul a fényképekhez, én pedig a jegyzeteimhez.
  -  Használtal, vagy használsz valamilyen tudatmódo... - kezdem, de félbe szakít.
  -  Semmi közöd hozzá... - vágja rá hűvösen.
  -  De...
  -  Semmi közöd hozzá... - ismétli ellentmondást nem tűrő hangon.
  -  Oké... - hagyom rá. Majd visszatérünk rá később.
  -  Ki ez a pasi? - bök rá arra a képre, amit már régóta néz. Rob-bal vagyunk rajta ketten, a háttérben a tengerrel. Még Görögországban készült.
  -  Semmi közöd hozzá - mondom gúnyosan, mire mind a kettőnkből kitör a röhögés.
  -  Komolyan te vagy a pszichológusom?
  -  Igen, baj? - vonom fel a szemöldököm tettetett komolysággal.
  -  Ami azt illeti... - néz végig rajtam.
  -  Perverz! - vágom rá. - Ez sérti a szabályzatot. Na! - húzogatom a szoknyám, ami kezd egyre rövidebbnek tűnni.
  -  Elmondod ki az a fickó? - néz rám mosolyogva.
  -  Ha elmondom, akkor válaszolsz az előző kérdésemre? - kérdezem halkan. Hirtelen elkomorodik.
  -  Megígéred, hogy nem árulod el senkinek?
- Meg - suttogom és próbálok a szemébe nézni, de mindig elkapja a tekintetét.
  -  Szóval?
  -  Igen... - sóhajtja.
  -  Mi igen?
  -  Használok, a rohadt életbe is! - csattan fel, mire összerezzenek.
  -  Jó, semmi baj! Az első közös titkunk - motyogom.
  -  Elárulod, hogy ki ez a pasi?
  -  Persze - mosolyodok el -, ő Rob, a barátom...
  -  Mióta vagytok együtt?
  -  Milyen tudatmódosító szereket használsz?
  -  Muszáj ezt? - néz rám kétségbeesve.
  -  Igen! Kíváncsi vagy? Én is - nézek rá komolyan.
  -  Mikor mit... Alkohol, különböző drogok, de azt ritkán...
  -  Értem... - bólintok lassan.
  -  Szóval hány éve? - pislog, mintha félne a választól.
  -  Nyáron lesz öt éve...
  -  Oh! Az tök jó, gratulálok - vigyorog.
  -  Köszönöm - nézem a kezem zavartan.
  -  Miért reagáltál olyan furán mikor azt mondtam, hogy Allie? - fordul felém ismét.
  -  Mióta használsz...? - kérdezek vissza reflexből.
  -  Mióta... Miota Sel...
  -  Jó, oké...
  -  Szóval miért? - ül vissza a székre.
  -  Volt egy húgom. Úgy hívták, hogy Kelly. Csak ő nevezett Allienek, senki más...
  -  Mi történt vele?
  -  Mikor kezdődött a szorongás?
  -  Nem is tudom... Pontosan nem emlékszem... Egyik napról a másikra... Nem tudom miért... De nagyon rossz! Szóval mi történt vele...?
  -  Megölték - zártom le a témát. Justin arca elkomorodik.
  -  Sajnálom... Én nem tudtam. Tényleg...
  -  Semmi baj, mára végeztünk - állok fel és kinyitom az ajtót. Rám néz, majd feláll és a tekintetet rajtam tartva odasétál hozzám. Kezet fogunk, majd kimegy. Becsukom az ajtót és leülök a székemre. Annyira nem is kemény dió, mint amilyenre számítottam, mint amilyennek Scooter leírta. Bár, ez még csak az első alkalom... Nem lesz ez olyan nehéz, reméljük.