5. rész ~Csodálkozom, hogy ezt még senki sem tette meg előttem!

  -  Jól van! Utállak!
  -  Most gyere haza és költözz ki!
  -  Kár hogy az én házam! Takarodj onnan az összes cuccoddal együtt, mire hazaérek! - kiabálom, majd kinyomom. A telefonom az asztalra dobom és sírni kezdek. Kopognak, mire megijedek és törölgetni kezdtem az arcom.
  -  Gyere! - hüppögöm.
  -  De zárva van! - hallom Justin vidám hangját.
  -  Jövök - sóhajtom. Feltápászkodok és pulcsim ujjával ismét megtörlöm az arcom, majd kinyitom az ajtót. Justin gyönyörű mosollyal ajándékoz meg.
  -  Dr. Bieber megjött, hogy enyhítsen lelki bánatodon - emelgeti perverzen a szemöldökét.
  -  Hülye vagy! - nevetek fel, majd félre állok az útból, hogy be tudjon jönni. Becsukom az ajtót és elindulok, visszafelé, de Justin elkapja a vállam.
  -  Hé! - fordít szembe magával. - Az egy hülye barom! Nem tudom min vesztetek össze, de egy nagy idióta lehet a srác, ha téged itt hagyott - mosolyog.
  -  Honnan...? - kérdezem, de csak kacsint egyet és megölel. Azon gondolkodok, hogy csak szimplán idegrendszeri gyengeség, vagy valami komoly baj, ami Justin fejében történik. Egy biztos. Segítek rajta, akármi áron!
  -  Dr. Bieber mindent tud! - fekteti állát a fejemre, én pedig ismét felnevetek.
  -  Kiváltottad a gyógyszered? - kérdezem mosolyogva, mikor megcsörren a mobilom. - Várj... - bontakozok ki az öleléséből. Ránézek a kijelzőre. Robert az.
  -  Mit akarsz? - szólok bele hidegen.
  -  Megnéztem. A lakás az én nevemen van, ki kell költöznöd! - közli, majd kinyom.
  -  Mi? Ne! Robert! Rohadj meg!
  -  Oké, mit csinált? - fordul felém Justin.
  -  Hajléktalan vagyok...
  -  Költözz hozzám! - böki ki hirtelen. Egy percre ledermedek.
  -  Komolyan? - pislogok.
  -  Miért ne? Nagy az a ház!
  -  Nem fogadhatom el... - sütöm le a szemem.
  -  De, ez nem kérdés volt, hanem kijelentés! - parancsolja vidáman, majd lehuppan a székre. - Utálom ezt a széket! - fintorog.
  -  Oké, átmenetileg nálad lakok, de csak addig, míg nem találok egy rohadt albérletet - foglalok én is helyet. Justin a szemét forgatja, majd rám hagyja.
  -  Akkor... Lakótárs - kacsint.
  -  Mi történt veled, hogy ilyen jó a kedved? - nézem furán.
  -  Semmi, már nem is lehetek boldog? - "háborodik fel".
  -  De, csak... Mindegy! Kiváltottad a gyógyszered? - pislogok fel a papírjaim közül. Egy rakás adat Justinról.
  -  Igen, el is kezdtem szedni. Azóta nem ütöttem meg senkit! - vigyorog büszkén, mire felnevetek.
  -  Wow! Két napja nem verekedett, haladunk! - röhögünk. Majd folytatom a kikérdezést.
   Justin az ajtóban vár. Azt mondta, hogy elvisz Roberthez, összepakolok és lelépünk. Azon gondolkodok, hogy elmennék-e vele. Ha most azt mondaná: "Gyere! Szökjünk meg!" Vajon vele tartanék? Ki tudja...
  -  Mehetünk - tekerem körbe a sálam a nyakamon.
  -  Azt hittem soha nem leszel kész - sóhajtja, majd elmosolyodik.
   A kocsiban ülve csend van. Nem kínos, hanem megnyugtató.
  -  Bejössz, vagy...? - pihentetem a kezem a kilincsen.
  -  Persze, segítek lehozni a cuccokat.
  -  Oké, gyere! - szállok ki a kocsiból. A lépcsőház üres. Aznap almáspite illat terjeng a levegőben. Mrs. Johnson, a szomszéd néni, mindennap mást süt. Mindig hoz át kóstolót. Bedugom a kulcsot a zárba, kinyitom, majd bemegyek. Juston szorosan követ. Robot figyelmen kívül hagyva megyünk át a nappalin. A hálóban kirángatom a bőröndöm az ágy alól, majd pakolni kezdünk... Aha "pakolni". A fiókokat beleöntjük, a ruhákat bedobálkuk. Pár perc alatt készen leszünk. Hirtelen Robert jelenik meg az ajtóban. Először Justint méri végig, majd rajtam állapodik meg a tekintete.
  -  Te egy akkora ribanc vagy! - mondja nyugodtan.
  -  Ismételd meg! - vágja rá Justin.
  -  Mondom akkora ribanc, amilyet még nem hordott a hátán a föld! - ordítja.
  -  Hú, apám... - mondja Justin az állát vakargatva és lassan Rob felé sétál, majd megáll előtte. - Tudod, csodálkozom, hogy ezt még senki sem tette meg előttem! - mondja higgadtan.
  -  Mit? - pislog Rob bambán. Justin abban a pillanatban meglendíti a jobb kezét és egy olyan jobb horgot kap tőle az exem, hogy rögtön kiterül.
  -  Lépjünk le! - vágja rá Justin. Felkapja a bőröndömet és a kezem után nyúl. Ujjaimat habozás nélkül az övéibe kulcsolom, majd kéz a kézben hagyjuk el volt otthonomat.