Ines Kesegé a kövi rész:* <3
- Mi? - kérdezem cérnavékony hangon.
- Nyugi, csak vicceltem! - nevet fel Justin, majd hirtelen abba hagyja és olyan közel hajol hozzám, hogy az orrunk összeér. - Még nincs itt az ideje! - suttogja. Alig hallok valamit a fülemben doboló vértől. Ismét felnevet, majd a gázra tapos.
Akkor ez most mi volt? Vajon ez most...? Neeem... Vagy... Talán de? Nem lesz semmi... Huh...
- Akkor most haza? - pillantok az órára, ami hajnali fél kettőt mutat.
- Igen, álmos vagyok - dörzsöli meg a szemét.
- Rendben - mosolygok.
Az út hátralevő részében csendben vagyunk. Justin remélhetőleg az útra koncentrál, én pedig az ablakon bámulok kifelé. Az utcai lámpák egy hosszú csíkká folynak össze, ahogy elhaladunk mellettük. Justin nem a gyorsaság híve. Mindig azt mondja, hogy "Minden olyan gyorsan történik, most egy kicsit lassítsunk..." Igaza van.
Az ég tiszta. A csillagok tökéletesen kivehetőek, még így is. Azon gondolkodok, hogy mi lesz most. Kíváncsi vagyok.
- Allie! Ébredj, itt vagyunk! - rázza meg finoman a vállam. Ezek szerint elaludtam.
- Ébren vagyok! - kapom fel a fejem.
- Most már - rázza a fejét nevetve és kihúzza a sluszkulcsot. Kiveszi a bőröndömet és elindulunk fel a verandához. Sötét van, semmit nem látok. Ennek köszönhetően hozom a formám, megbotlok és ráesek
Justinra... Mind a ketten elterülünk a fűben.
- Jaj, ne haragudj! - dörzsölöm a csuklóm, de ő csak nevet.
- Nem gáz - röhög. A fű nyirkos, aminek nem nagyon tulajdonítok jelentősséget.
- Megint el fogok aludni - suttogom.
- Nem fogsz - hajol fölém, mire egyből kimegy a szememből minden álmosság.
- De, még mindig álmos vagyok... Sőt... - mondom halkan, mire még közelebb jön. A szívem a torkomban dobog.
- Még mindig? - suttogja most már annyira közel, hogy meleg lélegzetét az arcomon érzem.
- Aha - nézek a szemébe, kíváncsian várva a reakcióját.
- Tudod... Pont most van itt az ideje... - suttogja és ajkai már az enyémeken is vannak.
***
Egy ágyban ébredek. Vans-em mellettem hever a földön, vizes gatyám és pulcsim szintén. A Family Guy-os pólóm van rajtam, abba szoktam aludni, és a kedvenc színes csíkos lábtyűm. Felülök és próbálom felidézni, hogy hol vagyok és miért. Aztán eszembe jut. Justin megcsókolt. Azt hiszem nem teljesen így képzeltem el. Éjszaka, a kertben, átfagyva, álmosan. De minden kétséget mellőzve, ez volt életem egyik legszebb pillanata... Aztán... Hát... Érdekes dolog következett...
Pár perccel később hirtelen leszállt rólam.
- Nézd, nagyon sajnálom... Fogalmam sincs, mi ütött belém... Én csak... Nem is tudom... Ne haragudj! - temette tenyerébe arcát. Hangja elég gyötört volt, szóval én is felültem.
- Justin... Nincs semmi baj... - kezdtem, de hirtelen annyit vettem észre, hogy szipog. - Istenem, te nagy gyerek! Gyere ide - tártam ki a karom, mire odabújt hozzám. Simogatni kezdtem a hátát. Fogalmam sincs, hogy meddig ülhettünk ott. De egyszer csak világosodni kezdett.
- Justin, mennyi az idő?
- Hajnali négy... - motyogta álmosan. Abban a pillanatban bekapcsolt a locsoló.
- A francba! - pattantunk fel egyszerre és szaladni kezdtünk. Justin felkapta a bőröndömet. Bent ismét nevetni kezdtünk. Megrázta a haját, majd felém fordult.
- Megmutatom hol a szobád. Gyere! - fogta meg a kezem. A házban be voltak húzva a sötétítők, tehát nem láttunk semmit. Úgy kellett felbotorkálnunk a lépcsőn.
- Ez az! - nyitotta ki az egyik szoba ajtaját és berakta a bőröndöt. - Nos, jó éjt Allie - mosolygott, majd adott egy puszit az arcomra.
- Jó éjt Justin! - suttogtam, majd kiment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése