Justin felém fordul és elmosolyodik. Iszonyú közel hajol hozzám. Meleg lehelletét az arcomon érzem.
- Miért pirultál el, Cica? - suttogja.
- Nem pirultam el! - védekezek, kissé túl gyorsan és hevesen. Felnevet. Légzésem felgyorsul. Az övé is. Felé fordulok. Ajkai hajszálnyira vannak az enyémektől.
- Dehogynem - tűri a hajam a fülem mögé. Elmosolyodok, majd a szemébe nézek. Puha ujjaival végig simít a nyakamon, majd követi a vállam vonalát.
- Hazudsz - mondom halkan. Justin felnevet, majd áthidalja azt a hajszálnyi távolságot, ami köztünk van és megcsókol. Rá mászok és elfekszünk a kanapén.
Aztán felébredek. Elaludtam... Fejemet Justin vállára hajtva. Ő épp a telefonját nyomogatja. Egyből felkapom a fejem.
- Miért pirultál el, Cica? - kérdi mosolyogva, mire felpattanok.
- Nem pirultam el! - vágom rá és felszaladok az emeletre. Leülök az ágyamra és a kezembe temetem az arcom.
- Kopp-kopp! - jelenik meg Justin az ajtóban. - Valami baj van?
- A-aaa... - nyögöm bele a tenyerembe.
- Allie! - szól rám ismét, mire felemelem a fejem és rá nézek. - Mi a baj?
- Semmi! - csattanok fel és eldőlök az ágyon.
- Te tudod! - mondja halkan.
- Justin... Ne haragudj, csak...
- Csak...?
- Áááh... - temetkezek ismét a kezembe.
- Nem mondod el? - löki el magát az ajtófélfától, majd lefekszik mellém az ágyra. Közelségére szívem hevesen verni kezd.
- Nem... Még nem...
- Majd elmondod? - kérdezi és közelebb jön.
- Majd, idővel...
- Rendben - mosolyodik el és hozzám bújik. Átkarolom és a hátát kezdem simogatni.
- Miért csinálod ezt? - kérdi kedvesen.
- Mire gondolsz? - vonom fel a szemöldököm.
- Figyelsz rám, rendet tartassz, főzöl... Miért?
- Mert a barátom vagy, mert utálom a rendetlenséget és nem akarok éhen halni... Különbenis, tartozok neked ennyivel - vonok vállat, majd felülök. - Most van egy kis dolgom. Hatra az irodámba legyél - rázom a mutatóujjam fenyegetően. Felnevet, majd kimegy a szobából. Amint becsukódik az ajtó, lehull a maszkom. A mosolyom lehervad, arcom keserű kifejezést ölt. A szekrényemhez lépek. Kiveszem a bézs színű farmerom és a fehér kötött pulcsim. Hideg van kint. Nagyon. Belebújok a barna Marten's-embe, a nyakam köré tekerem a sálam, majd a telefonom az átmeneti kabátom zsebébe süllyesztve kilépek az utcára.
A szél fúj, hidegen az arcomba csíp. Elindulok a parkba. Az emberek között sétálva azon tűnődök, hogy mindenki élete ennyire bonyolult, vagy csak az enyém? Bár nem hiszem, hogy mást is megkértek, hogy legyen Justin Bieber pszichológusa, vagy más is együtt él Justin Bieberrel. Jó abban biztos vagyok, hogy nem csak én zúgtam belé. Sok mindenki más is. Még ha nem is árulják el másnak. Ez az ő sötét titkuk. De az is lehet, hogy csak én vagyok ennyire béna, hogy nem kürtölöm világgá... Nem tudom... Egyszerűen semmit sem tudok. Próbálom szétszedni a gondolatokat a fejemben, de mint valami gumi, visszapattannak és újra egy hatalmas masszává állnak össze. Ahogy ezek kavarognak a fejemben, hirtelen megbotlok. Szerencsére valaki elkap. Ahogy megfordulok, egy hatalmas kék szempárba ütközök.
- Jól vagy?
- Persze - felelek elvörösödve.
- Jake vagyok - nyújtja a kezét. Elkapom és megrázom.
- Alicia - mosolygok.
- Szóval Alicia, van kedved meginni velem egy kávét?
- Rendben Jake, nem bánom - bólintok. Rövid barna haja se nem hosszú, se nem rövid. Szemei a ciánhoz hasonlítanak, csontig hatolnak.
- Akkor induljunk - mondja, majd elengedi a karomat. Aztán esni kezd, szakadni. Persze, mint a hülyék futni kezdünk a legközelebbi Starbuckshoz. Persze bőrig elázok. Hiába volt csak két sarok az egész.
Beülünk, én kérek egy meleg kávét, hátha akkor abbamarad a remegésem.
- Mit csinálsz? - kérdezi Jake.
- Melegszek! - vágom rá, mire felnevet.
- Nem úgy értem... Mivel foglalkozol? Vagy suliba jársz?
- Jaa! Hát pszichológus gyarkonok vagyok... Köszönöm! - hálásan elveszem a bögrét a pincértől és beleiszok a forró kávéba. - Te?
- Építészmérnöknek tanulok - mosolyog és ő is elveszi a forrócsokiját. Beszélgetni kezdünk. Sokat nevetünk. Kedvelem Jaket. Jófej srác és inteligens... Meg egész helyes. Háromnegyed hatkor felpattanok.
- Ne haragudj, de vár az egyik paciensem!
- Ki az?
- Biztos nem ismered - füllentek. Az asztalra rakom a kávém árát, majd nagyon gyorsan felveszem a kabátom.
- Legalább a nevét mondd meg!
- Bocs, de sietek!
- Tessék, a számom - nyom a kezembe egy cetlit.
- Köszi - mosolyodok el, majd nyomok az arcára egy puszit és ott hagyom. Amint kilépek az épületből, ledermedek egy pillanatra, mert nagyon hideg van. Az eső még mindig esik. Taxira nem hoztam pénzt, tehát futnom kell. El is indulok. Arcomon hatalmas vigyor, majd bekanyarodok a sarkon.
Amikor végre odaérek, Justin az ajtó előtt áll, én pedig még mindig vigyorgok. Az órámra nézek. Hat percet késtem.
- Ne haragudj! Nem volt nálam elég pénz és... - kezdem a magyarázkodást és kinyitom az ajtót. Bemegyünk, levesszük a kabátokat.
- Akkor miért nem hívtál fel? - kérdezi halkan. Látszik rajta, hogy valami nincs rendben...
- Nem tudom... - veszem le a sapkát a fejemről lassan, közben Justint figyelem. Próbálom elkapni a tekintetét, de kerüli az enyémet.
- Mi a baj? - kérdem, majd előveszem a bordó pokrócot, amit annó Justinnak is odaadtam.
- Hol voltál, Allie? - kérdezi kétségbeesetten. - Vagy százszor hívtalak!
- Mi? Miért? - kapom elő a telefonom. Tényleg... Huszonhat nem fogadott hívás.
- Scooterrel beszéltem... Holnap elutazok egy időre...
- Mi? Miért? Hova? Meddig?
- Párizsba... Egy hétre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése