12. rész ~ Hogy akár a lehetetlen is lehetséges

Köszi a komikat <3 2 után rész :)

  -  Akkor jövőhéten jössz? - kérdezem szomorúan.
  -  Igen, ne csinálj semmi hülyeséget, ne keveredj bajba és vigyázz magadra! - mondja.
  -  Rendben, de te is!
  -  Nem vagyok gyerek! - grimaszol, majd a hajam a fülem mögé tűri. Bólintok egyet, majd megölelem.
  -  Hozz nekem képeslapot!
  -  Hozok! - suttogja a fülembe. Ad egy puszit az arcomra, majd elenged. Elmosolyodik, int egyet és elnyeli a tömeg.
   Az ujjam a zöld gomb felé téved, de visszahúzom. Nem is tudom. Talán nem jó ötlet. Hívjam, ne hívjam? Végül megnyomom. Az üzenetrögzítő válaszol:
  -  Szia! Jake telefonja! Ezek szerint nem vettem fel, bocs! De lehet, hogy direkt volt... Attól függ ki vagy? Na jó! Csak viccelek. Amúgy lehet, hogy csak fürdök, utána visszahívlak. Addigis, hagyj üzenetet! - majd sípolás.
  -  Hali, Alicia Green vagyok! Tudod együtt kávéztunk a múltkor, tehát gondoltam... - kezdtem, de ekkor felveszi.
  -  Szia, valami baj van? - hallom a hangján, hogy mosolyog.
  -  Nem, csak gondoltam, találkozhatnánk... - hebegek.
  -  Rendben, a parkban?
  -  Mikor?
  -  Most indulok!
  -  Én is! Akkor a parkban...
  -  A parkban - mondja, majd kinyom. Elmosolyodok, majd felöltözök, hogy most ne fagyjak szét.
   Mikor kimegyek Justin házából, átfut az agyamon, hogy talán nem kéne... De miért ne? Szingli vagyok! Aztán bezárom az ajtót és elindulok a november végi délutánba.

           ***Egy hét múlva***

   Jake az irodámban ült, én pedig az ölében. Vihogunk valamin.
  -  Az a film borzalmas volt - nevet fel, én pedig bólintok. Beletúrok a hajába. Valami nem jó. Olyan furcsa. Jake mond valamit, de nem hallom. Nem akarom hallani, csak reflexszerűen elnevetem magam. Egész héten együtt voltunk. (Jelzem, Jakenél és nem történt semmi!) Moziztunk, sétáltunk, beszélgettünk, majd összejöttünk. De mindent olyan furcsának érzek. Egy biztos. Nekem nem Jake lesz a nagy Ő!
  -  Akkor ma vacsi?
  -  Oké - mosolygok, majd lehajolok, hogy megcsókoljam. A következő pillanatban kattan a zár és Justin nyit be. Az arcáról lehervad a mosoly. Lefagyok és felpattanok Jake öléből. Justin egy pillanatig engem néz, majd több dolog is átsuhan az arcán. Döbbenet, idegesség, csalódottság, szomorúság és...és fájdalom. Gúnyosan felnevet, bár semmi vicces nem történt, majd kimegy.
  -  Justin! - kiabálok utána, de ő csak megy.
  -  Drágám... - kapja el Jake a karom.
  -  Uram Isten Jake! Hagyjál már! - förmedek rá. Elenged, majd szomorúságot vélek felfedezni az arcán, de nem nagyon érdekel. Egyszál pólóban indulok Justin után, aki egy kis előnyre tett szert.
  -  A francba! Justin! Állj már meg! - ordítok utána, de még csak meg sem fordul. Kiérek az irodaházból. Az utcán alig vannak emberek. Aztán felnézek az égre. A hó apró pelyhekben hull. A pillanat még szép és meghitt is lehetne, ha nem indulnék ismét Justin után. - Állj! - kiabálok, mikor beszáll a kocsijába. Már indítja a motort. Abban a pillanatban kiugrok elé. Tudtam, hogy nem fog elütni. Megállok előtte és két kézzel rácsapok a motorháztetejére. - Azt mondtam, állj! - mondom most már dühösen.
  -  Mit akarsz még tőlem? - húzza le az ablakot.
  -  Azt, hogy hallgass meg!
  -  Alicia! - a torkom összeszorul, ahogy a rendes nevemen hív. Csak tőle szeretem hallani az Alliet, csak ő hívhat és hív is így. - Köszönöm, de pont eleget láttam! Tudod, azt hittem, hogy te más vagy! Hogy te végre megértesz! De... Mindig ez van! Beleélem magam, aztán pofára ejtenek! Elegem van! - nem tetszik, ahogy ezt mondja, sejtem mi következik. A könnyek forrón égetik az arcom. - Kérlek költözz ki!
  -  Justin, beszéljük meg!
  -  Nincs több mondanivalóm! - emeli fel a hangját. Még az is jobb lett volna, ha elüt. Kevésbé fájt volna, az biztos! Elállok a kocsi elől, és hagyom, hogy elmenjen.
   Az irodámban meleg van. Jake elment. Hagyott egy kis cetlit az asztalon. "Bocs, de ma este nincs kedvem vacsizni!"
  -  Hála Istennek! - dünnyögök megkönnyebbülten. Nem tudnék most kettesben lenni vele. Varázsolok egy kis rendet. Felveszem a kabátom és a sapkám, majd becsukom az ajtót.
   Fogok egy taxit, hogy eljussak Justinhoz. A hátsó ülésről bámulom a hóesést. Azon gondolkodok, hogy vajon helyre tudom-e ezt hozni? Vagy ennyi volt? Justin kilép az életemből? Ezt nagyon szeretném elkerülni. Mert fontos nekem.
  -  Itt vagyunk! - mondja a taxis, mire pénzt hajítok az első ülésre. Kiszállok, majd bemegyek. Justin itthon van, fent az emeleten. Hallom. Gyorsan felszaladok a lépcsőn.
  -  Justin! - szólalok meg ismét. Rám se néz, csak pakolja ki a bőröndjéből a cuccait. A kezébe akad egy barna zacskó, mire hirtelen megáll, majd elém lép és a kezembe nyomja. Egy könyv és egy "Ha Párizsban vagyok, otthon vagyok!" feliratú póló van benne, meg egy képeslap, amin az Eiffel torony van. Megfordítom. A hátuljára egy Je t'aime felirat és egy szivecske van firkantva, ami miatt ismét dőlni kezdenek a szememből a könnyek.
  -  Most kérlek menj el... - suttogja. Bólintok, majd bemegyek a szobámba és kegyetlenül zokogni kezdek. El sem jutok az ágyamig. Leülök a fal mellé. Elrontottam, nagyon... Az ajándékokat ledobom magam mellé. Felhúzom a térdem és átölelem. Ezt megcsináltam... Miért vagyok ilyen béna? Miért kellett összejönnöm Jakekel? Nem tudom... Persze kedvelem a srácot. Jófej, meg minden... De nekem Justin kell! Senki más! Nem sokkal később elalszok.
   Éjszaka arra kelek fel, hogy valaki ül mellettem a földön. Justin a kislámpa fényénél olvasgatja a könyvet, amit nekem hozott.
  -  Mit csinálsz? - kérdezem a sírástól rekedt hangon. Nem válaszol, csak rám néz. Eltűnődve. Becsukja a könyvet, megnézi a borítóját, majd óvatosan lerakja maga mellé. Az éjjeliszekrényen levő olvasólámpa halványan megvilágítja az arcát.
  -  Ki az? - kérdezi. Tudom mire gondol.
  -  A neve Jake...
  -  Jake... Hmm... Elárulsz nekem valamit? - bólintok. - Miért jobb, mint én? Miért? Mondd el! Érdekel! Helyesebb? Okosabb? Megértőbb? Jobban szeret, mint én? Fontosabb vagy neki, mint nekem? Jobban figyel rád? Többször véd meg? Én miért nem vagyok jó neked? Miért? Allie! - ejti ki édesen a nevem. - Bármit megadok neked, bármit, amit akarsz! Bármit! Azt szeretném, hogy boldog legyél!
  -  Miért? Miért érdekel ez téged?
  -  Mert nem bírlak mással látni, mert tudom, hogy a te helyed csakis mellettem van! Senki más mellett! Mert senkinek nem vagy fontosabb!
  -  Miért?
  -  Te egy értelmes lánynak tűnsz... Nem értem, hogy miért nem veszed észre! Ennyire ügyesen nem hazudok! Szeretlek! Érted? Szeretlek! - mondja. Közelebb hajol hozzám és megsimogatja az arcom. Belehajtom a fejem a tenyerébe. - Szeretlek, te bonyolult, flúgos, gyönyörű nőszemély! Mindennél jobban! - suttogja, majd megcsókol.
  Aztán felébredek. Utálom az álmokat. Elhitetik veled, a lehetetlent. Sosem mondanak igazat. Hazudnak! Szeretném, ha néhány álmom valóra vállhatna! Ha Justin tényleg velem lenne. Ha Justin tényleg megbocsátana. Ha végre boldog lehetnék. Ha végre tényleg elhihetném, hogy tényleg minden rendben lesz. Ha végre elhihetném, hogy akár a lehetetlen is lehetséges.