14. rész ~Every time you touch me, I just die in your arms! <3

   Nagyon szépen köszönöm a komikat<3 2 után kövi:$

   Mikor reggel kinyitom a szemem, a nap már elég magasan jár. Dél van. Ezt a gyomrom is jelzi. Felkelek, elintézem a fürdőszobai teendőimet, majd felöltözök. Elővarázsolom a piros farmerom és az egyik krém színű, V-nyakú hosszúujjúm. Belebújok a barna Marten's-embe és a bőrdzsekimbe, majd kulcsra zárom az ajtót.
   A szél eléggé fúj. Most nem kötöttem fel a hajamat, ezért eléggé összekócolja. Beugrok a kávézóba, majd a pékségbe egy croissantért. Az Eiffel-toronyhoz indulok, mikor csörögni kezd a telefonom. Előrángatom a zsebemből, majd a kijelzőre pillantok. Jake az. Kínomban felnevetek, majd kinyomom. Aztán megint hív. Aztán megint kinyomom. Aztán megint és megint. Úgy látszik nem érti a célzást. Már kezd nagyon idegesíteni, inkább felveszem.
  -  Alicia! Na végre!
  -  Bocs, nem hallottam, hogy csörög...
  -  Ja, semmi... Azt hittem nem akarsz velem beszélni...
  -  De... Csak le voltam némítva - egyre ingerültebb vagyok.
  -  Nem iszunk meg egy kávét? - kérdezi bevetve a flörtölős hangját. A kezemben levő gőzölgő pohárra pillantok.
  -  Bocs, de nem vagyok otthon...
  -  Nem baj, érted megyek!
  -  Kötve hiszem...
  -  De! - makacskodik. - Csak mondd meg, hogy hol vagy!
  -  Otthon - mosolygok és kinyomom. Gyorsan átfutom a névjegyzéket, majd felhívom a legjobb barátnőm, Mariet. Miután elrepültem, kezdett megszakadni a kapcsolat, de minden héten beszéltünk.
   Elsétálok a házukig. Megállok az ablaka alatt és hívni kezdem.
  -  Szia! - hallom a boldog hangját. Még egy kicsit álmos.
  -  Szia, kinéznél az ablakon? - kérdezem mosolyogva, mire a függöny mögül meglátom előbújni a vörös göndör fürtjeit. Hallom a telefonban, hogy felsikít. A következő pillanatban a nyakamba ugrik. Nevetve megölelem.
  -  Mizu veled, csaj? Hogy kerülsz ide? - kérdi boldogan.
  -  Öltözz fel! Menjünk ki a toronyhoz, mindent elmesélek.
   Az Eiffel-torony melletti egyik kávézóban ülünk. Mindent elmesélek neki.
  -  Hű... Justin Bieber - csak ennyit bír kinyögni a végén.
  -  Tudom - felelek nevetve. Aztán emlékképek ugranak be. Lehervad az arcomról a mosoly.
  -  De teljesen jogtalanul van kiakadva... De miért jöttél össze Jakekel?
  -  Hát... Mert tetszett a srác. Nem akartam elszalasztani egy ilyen.lehetőséget.
  -  Hát Ribikém, pedig erről lecsúsztál... - mondta, majd megpaskolta az asztalon levő kezemet. Aztán elerednek a könnyeim.
   Az ember az gondolja, hogy egy bizonyos idő után már nem fog tudni sírni. Téves feltételezés. Könnyeink mindigis voltak, vannak és mindigis lesznek, hogy jól kisírhassuk magunkat.
   Estig sétálgatunk. Megbeszélünk mindent. Aztán Marie felé fordulok.
  -  Kérhetek valamit?
  -  Persze!
  -  Nincs lakásom és kéne egy hely, ahol rövid ideig tartózkodhatok. Mehetnék addig hozzátok?
  -  Persze! Amíg Bob dolgozik, addig egyedül vagyok ebben a nagy házban. Tök ijesztő! - vágja rá, mire felnevetünk.
  -  Köszönöm, akkor eljössz velem a cuccaimért?
  -  Alap!
  -  Köszönöm!
  -  Mihez is kezdenél te nélkülem? - mosolyog.
  -  Mihez is kezdenék én nélküled? - suttogom.
   Mikor belépünk, minden úgy van, ahogy hagytam. Az előszobában a Vans-em a fal mellé dobva, benne egy pár zoknival, a fogasra egy másik kabátom akasztva.
  -  Bocs, kicsit kupi van - motyogom zavartan. Aztán belépünk a szobába.
   Emlékszem, mikor betöltöttem a 18-at, Marie meglepetés bulit szervezett nekem. Mikor beléptem a nappaliba, olyan sokkot kaptam... Huh... Mindenki tapsolt és énekelt, én pedig csak álltam ott, ledermedve a döbbenettől. Persze aztán Marie nyakába ugrottam. Most is valami hasonló dolog történt...
   Ahogy belépek, lefagyok. Mikor meglátom, elerednek a könnyeim. Féltérden áll, kezében egy hatalmas csokor rózsa. A szeme alatti karikák jelzik, hogy már nagyon régen aludt utoljára. Mikor meglát, ajkai fáradt mosolyra húzódnak. Aztán énekelni kezdi a Die In Your Arms-ot. Nem bírok mozdulni. A kulcs kiesik a kezemből, hatalmasat koppan a földön, de senki sem foglalkozik vele. Aztán... Aztán Justin karjaiba ugrok. A csokor puffan egyet, ahogy leesik... Justin megölel. Jó szorosan. Én pedig kapaszkodok belé, mint egy kismajom. Ajkait a fülemhez érinti.
  -  Szeretlek, szeretlek! Szeretlek, mióta először megláttalak, mióta ismerlek! Szeretlek! - suttogja, mire a szemeim ismét könnyekkel telnek meg. Aztán megcsókol. Tényleg. Nem álmodom, nem is képzelődök, hanem megcsókol. Olyan szorosan ölelem, hogy ne tudjon elmenni, mert nem engedem... Többé soha nem engedem el! Soha!